Törvényszék
Letartóztatás - Késsel fenyegette korábbi párját
A Nagykanizsai Járási Ügyészség indítványozta egy 47 éves osztrák férfi letartóztatását, aki 2023. szeptember 30-án délután késsel támadt rá volt élettársára és kényszerítette, hogy mondjon le javára a vagyonáról.
Kirabolta ismerősét
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. augusztus 28-i tájékoztatása szerint őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki egy nagykanizsai buszmegállóban egyik ismerősét zsebkéssel megfenyegette, fojtogatta, ököllel megütötte, majd elvette az ékszereit.
Eltette a csomagokért átvett pénzt
A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinek az ügyében, aki egy futár cég alkalmazottjaként vette magához a kiszállított termékek vételárát.

közélet
Esküt tettek a bírósági ülnökök
A közelmúltban tettek esküt és vették át megbízólevelüket a bíróság frissen megválasztott ülnökei. A Zalaegerszegi Törvényszék dísztermében rendezett ünnepségen Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, valamint dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke köszöntötte a megválasztott ülnököket.
Megkezdődött a „zalai Jézus” ügyének tárgyalása
A Zalaegerszegi Járásbíróság – a márciusi eredménytelen előkészítő ülés után – 2023. április 19-én tartotta az első tárgyalási napot annak a férfinek az ügyében, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat.

közélet
Csökkent a beérkezett ügyek száma
A Zalaegerszegi Törvényszék március 30-án rendezte meg éves összbírói értekezletét. Az esemény előtt sajtótájékoztatót tartottak a törvényszék, valamint az illetékességi területén működő bíróságok 2022-es tevékenységéről.

bűnügy
Valós veszély – Kislányokat csábítanak az interneten
Meghitt beszélgetéssel, bókokkal kezdődött a chat, majd intimebb témák jöttek, szexuális utalások, fényképek és videófelvételek. A képernyő egyik oldalán huszonéves férfiak, a másikon kislányok.
Nem ismerte be a bűnösségét a „zalai Jézus”
A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. március 1. napján tartott előkészítő ülést annak a férfinek az ügyében, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat emberektől.
Napokon keresztül okozott szenvedést a kutyáknak
A Zalaegerszegi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki 18 kutyakölyköt három táskába zsúfolva szállított napokon keresztül Magyarországon.
Halállal végződött a péntek esti italozás
A Zalaegerszegi Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki a vita hevében meglökte ismerősét, aki leesett a lépcsőn, az így elszenvedett sérülések következtében pedig elhunyt.
Szexhirdetés: döntött a Nagykanizsai Járásbíróság
Korábbi barátnőjét hirdette egy társkereső oldalon az a férfi, akinek az ügyében a Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

közélet
Az ifjú Deákról avattak mellszobrot a törvényszéken
„Zalának büszkeség oly férfi, milyen ritkán születik” – írta Vörösmarty Mihály költő legjobb barátjáról Deák Ferencről. Születésének 219. évfordulója alkalmából Zalaegerszegen, a róla elnevezett téren ünnepséggel és koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak, ahol Kiss Gábor könyvtárigazgató méltatta a reformkori politikus munkásságát. Zalaegerszegi szobra volt az első az országban, halála után három évvel, 1879-ben készült el közadakozásból.

közélet
Zalából öten vehettek át elismerést
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15-ét nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja.

közélet
Összbírói értekezlet és évértékelés
Két év kihagyás után ismét megrendezhette évértékelő összbírói értekezletét a Zalaegerszegi Törvényszék. A 2021-es eredményekről sajtótájékoztató keretében is beszámoltak.

egyszervolt
Bírósági históriák az ötvenes évekből
Kicsi füzet, tele érdekes történetekkel a bíróság múltjából. Ez a Bírósági históriák című kiadvány, melynek első része 2017-ben látott napvilágot. A szerző és a kiadó már akkor sejtette, hogy lesz folytatás, hiszen a pici kötetben korántsem fért el minden. Annál is inkább, mert a „nyitány” még csak a 20. század első felének eseményeiről szólt.

közélet
Nyugállományba vonul dr. Magyar Károly
Négy évtizednyi bírói munka, négy elnöki ciklus, nagyszabású épületfelújítások, számtalan konferencia, külföldi kapcsolatok és könyvtár alapítás is fűződik dr. Magyar Károly nevéhez, aki 42 év után búcsúzott a bírósági szervezettől.
Rongált és gyújtogatott
Jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt férfit, aki egy hónap leforgása alatt több mint 4 milliós kárt okozott gyújtogatással és falfirkákkal - adta hírül a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője, dr. Vándor Virág.
Tájékoztató a törvényszéki ügyintézésről
A COVID-19 vírusfertőzés miatt a Zala megyei bíróságok épületeibe való belépés és a benntartózkodás tekintetében speciális szabályok vannak érvényben, amelyek 2020. november 11. napjával módosulnak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Közpark (1), Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője. (2), rövid élelmiszer-ellátási lánc (2), Show (3), Szurgut (1), Magyarszerdahely (9), Agrárminisztérium (1), Apostol koncert - Zalaegerszeg (1), Arcvédő pajzs (2), Farsangi Bál (15), Lazulj a Téren (1), Játék határok nélkül (1), Ho Si Minh szobor (3), bábelőadás (14), Intimtorna (1), Országos Faműves Tábor (1), Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa (3), Zalabesenyő (7), Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő (4), Családi nap (21)
1-20 21-40