Vezető hírek
Keresztet avattak a kitelepítetteknek Pákán
Lukács Tibor, Cseresnyés Péter, dr. Márfi Gyula, dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, (mellette felesége) és Németh Csaba
Az érsek sorra vette a két apostol különbözőségeit, majd utalt arra, hogy hitük megszilárdulása révén megerősödött bennük a Jézus iránti és mindenkire kiterjedő őszinte, kölcsönös, igazi szeretet, ami máig élő példaképpé tette őket. A misét bemutató papok az ünnepelt apostolok közbenjárását kérték a településre, az ott élőkre. Az ünnepi alkalmon fogadalom-esküt tettek az egyházközség képviselő-testületének frissen megválasztott tagjai. Németh Csaba plébános megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte dr. Kövér László a magyar országgyűlés elnökét és a házelnök feleségét; Cseresnyés Péter államtitkárt, a térség országgyűlési képviselőjét; Lukács Sándor díszpolgárt; Lukács Tibor polgármestert és a megjelent vendégeket. Jelezte, hogy 3,5 millió forint adományt gyűjtöttek a templomhoz vezető gyalogjárda kiépítésére, de a Magyar Falu programhoz kapcsolódva igyekeznek rendbe tenni a közösségi házat és a gazdasági épületet. Kiemelte: a magyar államtól idén több mint 20 millió forint összegű forrás érkezett rekonstrukciós munkákra. Ezt követően az egyházi méltóságok megáldották a felújított Kitelepítettek Keresztjét. Cseresnyés Péter köszöntőjében utalt az 50’-es évek ordas eszméire, a kommunizmus gaztetteire. A hétvégén a Wesendorf parkban, a Sportház mellet, a futballpályán, valamint a szabadtéri színpadon: kézműves vásár, légvár, ugrálóvár, népi játszótér, bohócműsor és barátságos futballmérkőzés is a búcsúünnep vendégeinek kedvét kereste.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik