Vezető hírek
Kötelező jogi képviselet, súlyosbodó büntetések
A részletekről a Zalaegerszegi Törvényszéken tartottak a közelmúltban sajtótájékoztatót. Dr. Csanádi Lajos, a törvényszék elnökhelyettese bevezetésképpen elmondta: a cél az, hogy a sajtón keresztül tájékoztassák a polgárokat a változásokról, illetve hogy felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy minden esetben tájékozódjanak az aktuális szabályokról.
Komoly változások a bírósági ügyekben
A polgári perrendtartás új szabályairól előbb dr. Beznicza Árpád, civilisztikai kollégiumvezető, majd Tóth Györgyné dr., kollégiumvezető-helyettes szólt. Elhangzott: a változások a folyamatban lévő ügyeket nem érintik, csak a 2018-ban indult eljárásokra vonatkoznak. A törvényalkotók célja az volt, hogy gyorsítsák az igazságszolgáltatás és ítélethozatal menetét.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a január 1-től induló perekben, a peres eljárás során a felek számára kötelező lesz a jogi képviselet. A szabály alól csak a járásbíróság hatáskörébe tartozó-, és a munkaügyi perek jelentenek kivételt. A jogi képviselő nélkül eljáró feleknek azonban mind a polgári-, mind a közigazgatási perek esetében a keresetleveleket és más szükséges iratokat egy a jogszabályban meghatározott formanyomtatványon terjeszthetik elő. A dokumentum a törvényszék honlapjáról letölthető.
Sokakat érintő változás az is, hogy 2018-tól a válóperek esetében a bontópert nem lehet egyszerre elindítani a vagyonjogi perrel.
Tóth Györgyné dr., dr Csanádi Lajos, dr. Mihályi Mónika és dr. Németh Mária a sajtótájékoztatón
A közigazgatási perrendtartás új szabályairól dr. Mihályi Mónika, a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke szólt. Az egyik leglényegesebb változás az, hogy a közigazgatási ügyek túlnyomó többsége január elsejétől a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, mint regionális szervhez, vagy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú hatáskörébe kerültek. Zalaegerszegen a munkaügyi perek mellett, a társadalombiztosítási, szociális vagy gyermekvédelmi ellátással, közigazgatási szerződéssel, vagy közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perek maradtak. Azok tehát továbbra is helyben intézhetők. Viszont közigazgatási perekben ezentúl kizárólag a Fővárosi Törvényszékhez lehet fellebbezni.
Július 1-től változik majd a büntetőeljárásról szóló törvény is. Ennek előkészületeiről dr. Németh Mária, a törvényszék büntetőkollégiumának vezetője beszélt. Többek között elmondta: bővül majd a távmeghallgatások lehetősége, kötelezővé válik minden ügyben a tárgyaláselőkészítő ülés. A kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszakok esetében pedig súlyosabbá válik a kiszabható büntetési tétel.
A pereket érintő jogszabályi változásokról a törvényszék honlapján lehet bővebben tájékozódni.
A sajtótájékoztatón egy örömteli eseményről is beszámoltak: dr. Tahin Szabolcs bíró, dolgozatával első helyezést ért el az Országos Bírósági Hivatal Mailáth-pályázatán. A részleteket maga a szerző ismertette. Elhangzott: a tudományos pályázaton – melyre az országból hatvanan jelentkeztek – „A közérthetőség érvényesülése a bírósági határozatokban és a bírósági tárgyaláson” című dolgozatával ért el szakmai sikert.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett