2024.10.07., hétfő - AmáliaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Közös fenntartásban a színházak

2020. február 10. hétfő, 15:39
Szerző: V.Zs., Fotó: pP
Amennyiben önkormányzat a saját fenntartásában működő színház részére a működéshez szükséges forrásokat teljes körűen nem tudja biztosítani, az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő – a múlt év decemberében elfogadott „színháztörvény” rendelkezik így.

A zalaegerszegi közgyűlés úgy döntött, hogy a közös működtetésre irányuló kérelmet benyújtja. Ennek a közös megállapodásnak garantálnia kell a színház művészeti szabadságát, továbbá a miniszter és az önkormányzat meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is – a teátrum működésének részletes szabályait. A Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház eddig is állami és önkormányzati támogatásból működött. 

Magasabb lehet az állami támogatás

2019-ben a színház esetében a közvetlen állami támogatás 221 millió forint volt, az állami előadó-művészeti kiegészítő támogatás 78 millió, a tematikus támogatás pedig 38 millió forint, tehát összesen az állam különböző jogcímeken 337 millió forinttal támogatta a Hevesi működését. Az önkormányzati támogatás 174.501.000 forint volt. Az állami-önkormányzati támogatás aránya: 66-34 százalék.

Ugyanez a Griff Bábszínház esetében a következőképpen alakult: a közvetlen állami támogatás 49.400.000 forint, az előadó-művészeti támogatás 10,5 millió, míg a tematikus támogatás 2 millió forint, vagyis az állam közel 62 millió forinttal támogatta a bábszínház működését, az önkormányzati támogatás pedig 33 millió 243 ezer forint volt. Az arány ebben az esetben 65-35 százalék. 

A jogszabályok az állam és az önkormányzatok között megkötendő megállapodások útján világosan kijelölik a kulturális felelősségvállalás kereteit.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK