Vezető hírek
Közösségépítő fesztiválok Bazitán és Ebergényben
Szilasi Gábor, aki mindkét település önkormányzati képviselője foglalta össze lapunknak az eseményeket.
- Korábban ősszel szerveztük a programokat, de a bizonytalan időjárás miatt visszakerültek ezek nyárra. Főként a gyerekeknek kedveskedtünk, nekik szóló előadásokkal, koncertekkel, játéklehetőségekkel. De ők maguk is a szereplők között voltak. Ebergényben a Kodály Utcai óvodások, Bazitán pedig a helybeli kicsik léptek fel. Ezenkívül a zene és a tánc szerepelt a programban. Hírességeknek is lehetett tapsolni. Ebergényben Varga Miklós (Máté Péter-díjas), Bazitán pedig Delhusa Gjon (EMeRTon-díj) volt a sztárvendég. Mindkét helyen jótékony célt szolgált a közösen főzött és elfogyasztott gulyás, mellyel a polgárőrséget, illetve az óvodát lehetett támogatni. Bazitán még meg kell említeni, hogy új helyszínen volt a program. Pete Mátyás felajánlásának köszönhetően, az ő magánterületén, tágas körülmények között zajlott a rendezvény, melyért ezúton is köszönetet mondunk.
Mindkét helyszínen Tomee bulija zárta az estet. De már Delhusa koncertje alatt, ha nem is az asztalon, de voltak, akik a tűzoltó autó tetején ropták a görögös táncot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen