Vezető hírek
Lentiben az ősz is sikertörténet
Az őszi fesztiválon a családi kerékpáros program után a Kelemen Kabátban popzenekar adott élő koncertet, amelyet legalább ezren tekintettek meg – elevenítette föl a mintegy negyven éves múltra visszatekintő rendezvény első napjának történéseit a program megnyitásán Horváth László, a város polgármestere.
Az élményt, mókát és vidámságot hozó program megnyitása alkalmával Vigh László országgyűlési képviselő a bel- és külpolitikai helyzetértékelése előtt azt kérdezte hallgatóságától, hogy melyik európai országban lehetne ilyen idilli, betonakadályok nélküli környezetben megtartani egy jó hangulatú, gasztronómiai fesztivált. A miniszteri biztos kifejtette: a pezsgő élettel teli Lentiben, a megye egyik legjobb ütemben fejlesztett, helyes úton járó városában sok milliárd forint felhasználásával kerékpárút készül, iskola felújítás történt, óvodai csoportszobák létesültek, a gyógyfürdő területén óriási egészségügyi fejlődés valamint további infrastruktúrafejlesztés körvonalazódik, a helyiek szisztematikus, előremutató munkájával.
Megújuló, megszépülő parkok és közterek, játszóterek, sportpályák is létesülnek a hozzájuk tartozó létesítményekkel, parkolók újulnak meg; új fedett közösségi találkozási pont kerül kialakításra a régi köztemető helyén, abból a TOP-rogram pályázatán elnyert közel 1 milliárd forintból, melynek felhasználásával a „zöld város” imázs kialakítása és megtartása válik fő célkitűzéssé. A városon belül új szabadtéri pihenő övezetet alakítanak ki. A fejlesztés eredményeként megújulnak a déli városrész közterületei, valamint a városközpont összeköttetési lehetőségei. A fejlesztési területeket összekötő utakat: Táncsics Mihály utca, Bánffy utca, fürdő melletti sétány és termálvíz-csatorna környékét is rendezni fogják. A kivitelezési munkák az ütemezés szerint várhatóan még idén elkezdődnek és 2020 júniusában fejeződnek be.
A Kerka-parti város 476,74 millió forint összegű támogatást nyert „a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Lentiben” című, konzorciumi pályázaton. A projekt célja a város közigazgatási területén lévő kerékpáros létesítmények hálózati kapcsolatainak kialakítása, illetve az autóbusz pályaudvar leromlott állagú épületegyüttese helyett egy új, a jelen körülményeknek megfelelő autóbusz pályaudvar kialakítása. Az önkormányzat a projekt segítségével megépíti a Béke utcai kerékpárutat 1084 méter hosszúságban, két méter szélességben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Közműcserék több utcábanÁramszünet miatt nem lesz rendelésUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Ivóvízvezetéket újítanak felVasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Készíts ételt és csomagold tudatosan!Az abszurd novelláktól Ecsedi ErzsébetigTörténetéhez méltó módonSzentmihályi-díj a skanzen munkatársánakVíztorony épül a PáterdombonAdysok kiállítása a zsinagógábanA velünk élő PetőfiMarosvásárhely díszpolgára lett Balaicz ZoltánEgerszeg Fesztivál és más programokA jövő, az alkotás és az ember top 10
Domborművel tisztelegtek emléke előttSzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóA Göcseji Múzeum kapta a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége Különdíját Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrökDíjeső az évadzárónAdysok kiállítása a zsinagógábanStreet Food Weekend 25 árussalAmi a zsidósággal történt, nemcsak egy film30 éves a Hydrocomp Kft.