Vezető hírek
Május 7-én rajtol a mezőny
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány második alkalommal szervezi meg a jótékonysági futást, melynek részleteiről a közelmúltban tartottak sajtótájékoztatót a városházán.
A távval a korán érkezett babák küzdelmét kívánják szemléltetni, valamint a koraszülött mentőautó útját. Erről dr. Gárdos László, az alapítvány alapítója, a zalaegerszegi kórház gyermekosztályának vezető főorvosa beszélt. Mint mondta, a futóverseny több okból is más, mint egy egyszerű verseny. Elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülött mentésre, (mellyel az alapítvány állami feladatot lát el), a koraszülöttek, súlyos állapotú gyermekek gyógyítására, és nemkülönben az egészséges életmódra, a sportolás, a mozgás egészségre gyakorolt kedvező hatásaira. A jótékonysági váltófutás egyedülállónak tekinthető Magyarországon azért is, mert egy egész megyét szel át. A zalai dombokon át vezető útvonal terepviszonyai miatt is különlegesnek számít, másrészt turisztikai üzenettel is bír, hiszen lehetőséget biztosít az érintett városok, és főként, az amúgy eldugott kisfalvak szépségeinek bemutatására, emelte ki a főorvos.
Másodszor is célba érünk! – Futás a koraszülöttekért
A jótékonysági futás fontos ügyre hívja fel a figyelmet, hiszen Magyarországon minden 12. gyerek koraszülöttként jön a világra – mondta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere –, a gyermekosztály és az alapítvány tevékenységét ezért is támogatja az önkormányzat. Ez megmutatkozik abban is, hogy a munkatársaikból álló Futokraták csapat (2. képen) idén is megméretteti magát a versenyen, ami a szolidaritás kifejezése a koraszülött babákkal.
Lőrincz Endre pályaigazgató gyakorta közlekedik futva Zalaegerszeg és otthona, Vonyarcvashegy között. Ebből született meg a pálya útvonala, amit idén még kevesebb aszfalt és még több domb jellemez. A falumúzeumból az irány az Ola és Rákóczi úton át a Balatoni út. A terep Csácsban válik dombossá, majd folytatódik Nemesapári, Gyűrűs, Kallósd, a zalacsányi golfpálya, Kustány, Egregy és Hévíz érintésével Keszthelyig. Az útvonalat mindvégig a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány jelképéül választott macifigurák jelzik. A települési váltópontokon frissítőkkel várják a futókat, a célállomás a keszthelyi Fő tér, ahol zalai vadpörkölttel és szórakoztató műsorokkal vendégelik meg a beérkezőket.
A koraszülött gyerekek számára „mentőautó-üldöző” versenyt indítanak a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum szökőkútjától a főtérig, és lesz egy betétfutás Hévíz és Keszthely között. A budapesti Bethesda, a Heim Pál Gyermekkórház valamint a pécsi gyermekklinika orvosai, szakdolgozói is részt vesznek az intézetek közötti az első váltófutóversenyen.
A futóverseny védnökei Bérces Edit, világ és Európa- bajnok ultramaratoni futó, a BGE GKZ főiskolai docense, Bedő Imre, a Férfiak klubja alapítója, valamint Ivan Cudin, Európa- bajnok ultramaratoni futó (a képen kék mezben), aki kilenc futóval és mintegy 30 szurkolóval érkezik. A verseny fővédnöke Miklósa Erika, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő, mondta el Bérces Edit. A nemzetközi hírességek mellett jeles magyar sportolók is futnak, köztük Rudolf Tamás, Bogár János és Gyárfás Gyula.
A sajtótájékoztatón részt vett a 8 éves Fehér Luca (az első képen dr. Gárdos Lászlóval), aki koraszülöttként látta meg a napvilágot. Mint édesanyja, Plótár Evelin elmondta, Luca hároméves kora óta versenyez úszásban, amit ötévesen duatlonnal és triatlonnal toldott meg. 2015-ben az előbbiben országos bajnoki címet szerzett, míg az utóbbiban harmadik helyezést ért el 2016-ban. A sportban elért kimagasló eredményei mellett kitűnő tanuló, népdaléneklésben és matematikában is remekel. Luca idén is a profikat fogja erősíteni a jótékonysági futóversenyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban