2024.04.22., hétfő - Csilla, NoémiZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Már látogatható az adventi vásár

2023. november 27. hétfő, 17:43
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Megnyílt a zalaegerszegi adventi vásár. A városháza előtti tér és a Dísz tér kínálatáról, és az idei év új látványelemeiről Balaicz Zoltán polgármester és Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.

Új látványelemek Zalaegerszeg belvárosában

A polgármester elmondta: idén teljesen megújult az Egerszegi Advent Dísz téri elrendezése és a hozzá kapcsolódó programok is. Prenner Beáta, a KISOSZ Zala Megyei Szervezetének elnöke, Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója és Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője hosszú hetek óta dolgoztak azon, hogy minden a helyére kerüljön a nyitásra. Rengeteg új látványelem várja már most is a közönséget a vásár területén, sőt megújult a pavilonok elrendezése is. Péntek délután – az Egerszegi Advent hivatalos megnyitóján – pedig az összes hangulati elemet egyszerre kapcsolják majd fel.

A polgármester arról is beszámolt, hogy november 27-én délelőtt megérkezett a város fenyőfája, melyet ezúttal dr. Simon Gábor ajánlott fel. A 12 méter magas fenyőt a hét folyamán díszítik fel a polgármesteri hivatal munkatársai.

A sajtóbejáráson Kelemen Attila több új látnivalóra is felhívta a figyelmet. A Dísz téren berendeztek egy fotózásra alkalmas „szobát”, ahol bárki hangulatos karácsonyi képeket készíthet. A szökőkutat „becsomagolták” és egy dobogó segítségével ülőhelyeket alakítottak ki a fedett sátor alatt. Itt eső, vagy havazás idején is le lehet majd ülni; körülbelül 120 fő fér el a hangulatos „melegedőben”. Az idei vásárra ezen túlmenően is több padot és széket helyeztek el, az előző években ugyanis többen kifogásolták, hogy kevés az ülőhely. 

Ismét üzemel a jégpálya, mely már várja a korcsolyázni vágyókat. Új elemként pedig egy színes, kivilágított körhintát állítottak fel az Európa térre, ami az adventi időszakban minden bizonnyal sok örömet okoz a gyerekeknek.

Péntektől a Tudomány és Technika Házának homlokzatán, valamint a szalagház oldalán fényfestések is díszelegnek, fokozva az ünnepi hangulatot. A díszkivilágítást ünnepélyes keretek között péntek délután kapcsolták fel a téren. Balaicz Zoltán polgármester és családja köszöntötte az egybegyűlteket, majd kisfiával megnyomták azt a gombot, mely aktiválta a látványelemeket.

Kelemen Attila az új fényelemekkel kapcsolatban érdeklődésünkre elmondta: a vásár korábbi nevéből kiindulva a tér bejáratához elhelyeztek egy világító „aranykaput”. Emellett led-es szelfipont, karácsonyi csúcsdísz, világító harang és fényfűzéres oszlop látható a Dísz téren. A városháza előtt pedig egy fénysátor várja a látogatókat a feldíszített karácsonyfa mellett.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK