Vezető hírek
Megemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornál
134. éve született a néhai vietnámi elnök
A rendezvényt immár 19. alkalommal szervezte meg az önkormányzat, a Magyarországi Vietnámi Nagykövetség, a Magyarországi Vietnámi Közösség és az MSZP helyi szervezete. Góra Balázs önkormányzati képviselő köszöntőjében többek között elmondta: nemcsak Ho Si Minh születésnapjára emlékezünk ma, hanem két fontos vietnámi évfordulóra is. Hetven évvel ezelőtt történt a számukra fontos Dien Bien Phu-i győzelem, és szintén 70 éves a francia gyarmati uralmat lezáró genfi békeszerződés is.
A koszorúzáson Nguyen Thi Bich Thao, a Vietnámi Szocialista Köztársaság nagykövete mondott beszédet. Mint fogalmazott, Ho Si Minh egész életét feláldozta népe szabadságáért. Az 1976-ban felállított landorhegyi Ho Si Minh szobor a magyar és a vietnámi nép barátságának szimbóluma. A nagykövet örül, hogy a zalaegerszegiek gondozzák a szobrot és a körülötte lévő parkot is, annál is inkább, mert az alkotás Európában egyedülálló.
A város részéről dr. Vadvári Tibor alpolgármester mondott beszédet, kiemelve Ho Si Minh szabadságért és függetlenségért vívott küzdelmeit, illetve az őt ábrázoló szobor egyszerűségét. Az alkotás azt fejezi ki, hogy a néhai elnök a népével együtt élt és mozgott. A figura nem a posztamens közepén, hanem a szélén áll, a háta mögött az emberekkel, mint aki egy közülük.
A megemlékezésen dr. Botz László, a Hung-Vietnámi Baráti Egyesület elnöke is köszöntőt mondott. Mint fogalmazott: jó érzés egy olyan ember szobra előtt állni, akit politikai nézetektől függetlenül világszerte nagyra tartanak. Ho Si Minh egész életében rendkívüli erővel képviselte a hazaszeretetet, a népek boldogságát és a függetlenséget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen