Vezető hírek
Meghitt ünnepség Szentpéterúron
Az esemény nyitányaként Szummer László polgármester köszöntötte a résztvevőket. Beszédében mély hálával fordult a település időseihez, akiknek munkássága és életútja alapot biztosított a mai generációk számára. „Önök építették számunkra azt a jelent, amelyben a mi generációnk egy újabb nemzedék jövőjét alapozhatja meg” – hangsúlyozta a polgármester.
A köszöntőt követően meglepetésfellépőként Ticz András, a Hevesi Sándor Színház színésze lépett színpadra, aki karácsonyi dalokkal és versekkel varázsolta el a közönséget. Az előadás meghitt és ünnepélyes hangulatot teremtett, sokak szemébe könnyeket csalva.
Az ünnepi rendezvényen a helyi „Fürge ujjak” kézimunka szakkör tagjai idősek napi- és karácsonyi műsorral készültek, melyben versek, népdalok és könnyűzenei dallamok szerepeltek. A helyi óvodások és kisiskolások ünnepi verseit hallhatták az egybegyűltek, amely nagy sikert aratott a közönség körében. A gyerekek énekei és szavalatai megmelengették a jelenlévők szívét, hiszen a fiatalok műsora mindig különleges színfoltja az ilyen eseményeknek. Az estet a Liliom Dance tánccsoport elegáns keringője zárta, amely méltó befejezése volt az ünnepségnek. A közönség vastapssal köszönte meg a fellépők műsorát, és a polgármester külön is köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a rendezvény előkészítésében.
Az ünnepség közös vacsorával és zenés esttel zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen