Vezető hírek
Hit, összetartozás, függetlenség
Szent Istváni intelmek az államalapítás és az új kenyér ünnepén
Dömötör Csaba (1. kép) ezt azzal támasztotta alá, hogy Szent István olyan országot álmodott, amely védi határait, amely keresztény alapokon áll, és független. Ezen a napon „a cselekvés, a bátorság és a jövőbe vetett hit maradéktalan diadalát ünnepeljük” és egy olyan államférfit, aki évezredes távlatban „egy népet tett nemzetté, szállásterületet hazává és laza szövetséget erős állammá”. A határokat tehát ma is védenünk kell, a keresztény talapzatra ma is nagy szükség van és a függetlenségünket meg kell erősítenünk, emelte ki. Olyan országot szeretnénk, „ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a családok támogatást kapnak, ahol a hit összeköt, a biztonság pedig állandó”, hangsúlyozta beszédében.
A legnagyobb ünnepeink közül augusztus 20-dika az, ami azt üzeni, hogy valami sikerült – ezt már Balaicz Zoltán mondta köszöntőjében másnap a Jézus Szíve ferences templomban tartott szentmise után. A polgármester kifejtette, hogy március 15. és október 23. a nagyszerű, látványos, erőn felüli próbálkozások emléknapjai, amelyek azonban – legalábbis a közvetlen céljukat tekintve – hősiesen, de tragikusan végződtek. Augusztus 20-a az évszázadokra szóló, immáron több mint egy évezredig tartó építőmunka sikerét idézi meg. Azét a munkáét, amelynek következtében létrejött és megerősödött hazánk, Magyarország.
Mint mondta, most, egy ezredév elmúltával, rengeteg viszontagság után, kudarcok és balsikerek ellenére, mégiscsak itt vagyunk, és magyarul emlékezünk az államalapításra. Ez azt mutatja, hogy Szent István sikerrel járt. Munkája kiállta az idők próbáját. Az általa lerakott alapok ma is erősek: a keresztény hit, a nemzeti összetartozás, és az egymás iránti szeretet, húzta alá.
– Ezer esztendő öröksége értékes hagyaték, amiért számos nemzedék dolgozott. Nekünk, ma élő magyaroknak az a dolgunk, hogy megőrizzük, tovább gyarapítsuk, és átadjuk az utánunk jövőknek! Az a dolgunk, hogy folytassuk Szent István művét! Mindannyian, szóval és tettel, alázatosan és szerényen, munkával és szorgalommal igyekezzünk egyre jobbá és szebbé tenni Magyarországot, és azon belül Zalaegerszeget! – fogalmazta meg augusztus 20-a legfőbb üzenetét a polgármester.
A Jézus Szíve Ferences Templomban Ocsovai Gábor Grácián plébános áldotta meg az új kenyeret, melyet rajta kívül Vigh László, Balaicz Zoltán, Hodánics Péter református lelkész és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész szeletelt fel (2. kép).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Utazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Vasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa térenMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést? -
rovatunk hírei
Street Food Weekend 25 árussalA SPAR csoport június 1-től több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóitEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésBringázZeg! az AlsóerdőreKörnyezetkímélő utazás, élhetőbb városVárosrészi nap BotfánSzületésnap a könyvtár fűszerkertjébenTurizmusról, vidékfejlesztésről, életérzésrőlTömegeket vonzott a PrószafesztiválNéptáncosok évzárója a Liszt-iskolában top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóA majom szeme kötetbemutatóEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésA SPAR csoport június 1-től több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóitStreet Food Weekend 25 árussalUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!