Vezető hírek
Programelőkészítő workshop a Megyeházán
Az új program elkészítésének részeként valamennyi határ menti megyében programelőkészítő workshopot rendeznek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, mint Irányító Hatóság támogatásával, a Pannon Európai Területi Társulás (ETT) szervezésében.
Nemrégiben tartották a Zala megyei találkozót a Megyeházán, ahol házigazdaként Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy a zalaiak várják az új pályázati lehetőségeket, s számtalan ötlettel, tervvel készülnek a következő időszakra.
A továbbiakban a magyar-horvát határtérség gazdasági-társadalmi helyzetelemzésének, valamint az Interreg V-A Magyarország-Horvátország program eredményeinek bemutatása következett, majd a pályázatokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatokat vitatták meg a jelenlévők.
A program során szó esett a 2021-2027-es programozási időszak tartalmi kereteiről, így a szakpolitikai célokról és a támogatható beavatkozásokról is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak