Vezető hírek
Sokszoros véradókat köszöntöttek
Windisch Ernő, Fodor László, Gyetván Ildikó, Németh Ágnes és Gecse Péter
Hazánkban november 27-e 1988 óta a véradók napja, annak emlékére, hogy 1954 novemberében ezen a napon tüntették ki először a sokszoros véradókat, mondta Kovács Erzsébet, a zalaegerszegi területi vezetőség elnöke, köszöntve a megjelenteket.
Németh Ágnes megyei elnök a folytatásban arról beszélt, hogy a véradók olyan családot alkotnak, amelyben mindenki teszi a dolgát, természetesen és ezért nem várnak köszönetet. A szürke hétköznapok között azonban vagy egy nap, amikor ki kell mondani: tisztellek, mert több vagy, mert adod a legnagyobb kincsedet, a véredet. Hangsúlyozta, fontos a véradó családok elismerése is, hiszen az a gyermek, aki humanitárius szellemben nő fel, szülei, nagyszülei példáját látva, biztos, hogy véradó lesz 18 éves korában.
Gecse Péter alpolgármester a város elismerését tolmácsolta az önkénteseknek és a véradások szervezőinek. Mint fogalmazott, példamutató, amit tesznek. Valóban lelküket és vérüket adják az ügynek, amelynek a mai rohanó világban komoly üzenete és missziója van.
Korábbi felvétel
Dr. Dancza Tímea, az OVSZ Zalaegerszegi Területi Vérellátójának vezető főorvosa arról beszélt, az elveszett vér pótlására, a vérrel való gyógyításra mindig voltak próbálkozások, de a tudomány és a technika több évszázados fejlődése kellett hozzá, hogy a gyakorlatban is jól alkalmazható módszerré váljon. Ma már 100 százalékos a véradók védelme, kizárt a fertőzés veszélye, sőt a vérvételt megelőző és a véradást követő vizsgálatok szűrővizsgálatként is funkcionálnak. Ezáltal válik a véradás a gyógyítás mellett a megelőzés eszközévé is.
A beszédek után átadták az okleveleket és ajándékokat, köztük a három legkiemelkedőbb véradóknak: Pérk Zoltánnak (130 alkalom), Fodor Lászlónak (150 alkalom) és Windisch Ernőnek (180 alkalom). Elhangzott: a november 27-i országos ünnepségén Gyetván Ildikó Mária védőnő Pro Vita díjat vehet át, míg a Forest Hungary Kft.-t véradóbarát munkahely címmel tüntetik ki.
November 25-étől, hétfőtől ismét retró véradó hét kezdődik. A Zalaegerszegi Területi Vérellátóba várják mindazokat, akiknek fontos, hogy megmentsék három embertársuk életét, és egyúttal hozzájáruljanak a folyamatos, biztonságos vérellátáshoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között