Vezető hírek
Szilvafesztivál a tündéri településen
Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében a polgármester idézte, aki korábban kijelentette, hogy a rossz időjárás miatt talán át kellene nevezni a programot gumicsizma fesztiválnak. Szerencsére, most az idő kegyeibe fogadta a fesztivált. Az elnök szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat és a Szilvágyért Egyesület több tíz millió forintot hozott a településre, ebben a megyei önkormányzat és a kormányhivatal segítségét kérve, illetve pályáztak is. Mint mondta, a megyei önkormányzat ezúttal egy víztározó építésében kíván segítéségére lenni a településnek, mely megoldaná az esőzések okozta problémákat. Az ötven millió forintos beruházás reményeik szerint jövőre valósul meg.
Jubilált a Göcseji Szilvafesztivál Szilvágyon
Pácsonyi Imre, közgyűlési alelnök, a főzőverseny zsűri elnöke értékelésében elmondta, idén inkább a férfiak ügyeskedtek, és főztek olyan finomságokat, melyekkel könnyen a női szívekbe lophatják magukat. Egyúttal minden csapatnak gratulálhatnak, hiszen valamennyi étel dicséretére válna egy ünnepi asztalnak. Ezt követően átadta az elismerő okleveleket. A helyi Luter család teljesített a legjobban, akik bográcsban főtt toros káposztával, tárcsán sütött csirkeszárnnyal és -combbal, ponty patkószelettel valamint szilvás gombóccal kínálták a vendégeket.
Péntek Katalin polgármester folytatta az elismerő oklevelek átadását azoknak, akik az elmúlt egy évtizedben sokat tettek a rendezvény sikeréért, többek között sok tízezer szilvás gombócot főztek meg. (Bár idén elfagyott a szilva, úgy kellett vásárolni.) Mások mellett megköszönték a munkát a Szilvágyért Egyesület és népdalkör tagjainak. A falu tiszteletbeli polgára címet Laki Józsefné volt körjegyző, valamint fesztivált évek óta támogató Kovács Ferenc vehette át. A község kulturális és közösségi élete érdekében végzett tevékenysége elismeréseként díszpolgári oklevelet kapott Takácsné Gerencsér Erika (képünkön dr. Pál Attila elnökkel).
Délelőtt Vigh László országgyűlési képviselő Tündéri Település címet adományozott az önkormányzatnak, majd felavatták a felújított első világháborús emlékművet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala