Vezető hírek
Tóth Gábor újmisés pap
A Veszprémi Főegyházmegye új papját dr. Márfi Gyula érsek délelőtt áldozópappá szentelte, majd Úrnapja előestéjén megtarthatta első, ünnepélyes újmiséjét a Szentlélek templomban, ahol Kiss László esperes köszöntötte, majd Böszörményi Géza piarista atya ünnepi szónokként jelezte: egy új életszakaszban is méltó módon kell helytállnia.
A hónap végén a keszthelyi Fő téri templomban tartott miséjén Tóth Gábor a Krisztus-központú élet fontosságáról elmélkedett, majd újmisés kegyelemhozó áldását adta a hívekre. Vele beszélgetve kiderült, papként is igaz keresztény ember kíván maradni és folyamatosan törekszik arra, hogy elmélyítse kapcsolatát Istennel. Aki belőlem iszik, nem szomjazik meg soha - mondja Jézus. Ő is e forrásból tud és akar meríteni a hivatása során. Hivatásához az Istennel való személyes kapcsolat nyújt erőt.
Az Apostolok Cselekedeteinek 28. fejezetéből választott magának papi jelmondatot: Rómában Szent Pál hirdette az Isten országát, és bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról. Vallja: Isten kegyelme a legfontosabb, Ő nem vár egyetlen embertől sem erőn felüli teljesítést. Ha az ember mindenestől odaadja magát a Teremtőjének, Isten az embert fel tudja használni arra a célra, amire eredetileg rendeltetett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst -
rovatunk hírei
Konferencia a pálosok múltjárólIdősek Hónapja sporttal, vetélkedőkkelVárosmarketing gyémánt-díjakat kapott ZalaegerszegKultúr-kocsmatúra a KocsmaturistávalTrianonról és a mesterséges intelligenciárólGébárt 2023 – tárlat az Adyban35 éves a szív- és érbetegek egyesülete„Két keréken Dél-Zalában, Dél-Somogyban” műhelynap NagykanizsánMegvan az egerszegi vár északnyugati bástyájaA szüret veszélye a mustgáz top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenJáték a mázakkal, magas tűzönTóparti festőkurzus GébártonHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton