Vezető hírek
Zalaegerszegi vállalkozóké lett a volt Köbtex
Fénykorában 450 dolgozónak adott munkát az üzem
A bontás után a város rendezési tervének és a hatályos építési besorolásnak megfelelően kereskedelmi célú fejlesztést szeretnének megvalósítani.
Az állami tulajdonú Kőbányai Textilművek (Köbtex) zalaegerszegi gyáregysége 53 évvel ezelőtt, 1970-ben kezdte meg tevékenységét a Juhász Gyula utcában, majd 1972-ben átköltözött a Budai Nagy Antal utcába, a bútorgyár egykori telephelyére. Az üzem folyamatosan fejlődött, fénykorában 450 dolgozónak adott munkát, 426 szövőgépen 3 műszakban folyt a termelés 85-100 decibeles zajjal, 80 fokos páratartalomban. A gyárban jó minőségű termékek készültek, a munkahelyi hangulat és a közöségi élet pedig összetartó volt.
Elkezdődött a gyárépület bontása (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
A polgármester megjegyezte: a gyár története tipikus példája a rendszerváltás idején végbement, több esetben elhibázott privatizációnak. 33 évvel ezelőtt, 1990-ben az állami tulajdonban lévő vállalatot egy olasz befektetőnek, a Cantoni cégnek adták el. Az olasz tulajdonosok évről évre, folyamatosan kivitték külföldre a megtermelt hasznot, de alig forgattak valamit vissza, nem modernizáltak, nem vásároltak új gépeket. Az üzem egyre korszerűtlenebb lett, már nem tudott versenyképes lenni és végül 2008-ban bezárták a gyárat, elküldve az utolsó 60 megmaradt dolgozót.
Az új tulajdonosok a közeljövőben részletesen is tájékoztatást adnak majd a fejlesztési elképzeléseikről, továbbá vendégül szeretnék látni az egykori dolgozókat is, még a bontási munkálatok befejezése előtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között