Vezető hírek
Emlékezzünk méltó módon és biztonságban
Mindenekelőtt talán az a legfontosabb, hogy a temetők tiszták és rendezettek legyenek, melyre egyébiránt egész évben nagy figyelmet szentel a Városgazdálkodási Kft., fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester. A cég munkájának köszönhetően valóban méltó körülmények között emlékezhetnek meg szeretteikről a hozzátartozók, fűzte hozzá. A sírkertek folyamatos gondozása mellett idén is több fejlesztést hajtottak végre. Tervezik a Göcseji úti köztemető ravatalozójának megújítását is, melynek bruttó 100 millió forintos költségéhez pályázati támogatást várnak. A polgármester végül felhívta a figyelmet arra, hogy a piac és a Vásárcsarnok október 31-én és november 1-én is nyitva tart, hogy virágot, koszorút lehessen vásárolni.
Készülődés Mindenszentek és halottak napjára
A sajtóbejárásnak helyet adó Göcseji úti köztemetőben 30 sírhelyes urnakriptát alakítottak ki, valamint felújították a Mindenki Keresztjét, ismertette az ez évi fejlesztéseket Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. Az Új köztemetőben kátyúzták az utakat és megjavították a kerítést, a bazitai és vorhotai temetőkben korszerűsítették a teljes kerítést. Az Andráshidai temetőben felújították a haranglábat, és megtisztítottak két védetté nyilvánított síremlékeit. A Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Intézet centenáriumi pályázatán az önkormányzat által elnyert támogatásból az Olasz hősi temetőben felújították a fejköveket, míg a botfai és a zalabesenyői temetőkben az első világháborús emlékműveket szépítették meg.
Az ügyvezető igazgató beszél arról is, hogy a város közigazgatási területén 18 temetőt, közte nyolc lezárt sírkertet üzemeltet és tart fenn. A gondozásuk évközben is folyamatos munkát igényel, az utak és zöldfelületek karbantartására, ápolására a Mindszentek és a Halottak napja felé közeledve még nagyobb figyelmet fordítanak.
Tóth László rendőr őrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta, a rendőrség megerősített szolgálattal készül, melynek elsődleges célja a gépjárműlopások és -feltörések megakadályozása a temetők környékén. A közterület-felügyelettel járőrözve az „üresen maradt” lakásokra is ügyelnek a betöréseket elkerülendően. A megnövekedett feladatok ellátásában kortárssegítők is közreműködnek a polgárőrök irányításával.
Soós Szabolcs, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, valamennyi temetőnél folyamatos szolgálatot látnak el majd, ügyelve a parkolás valamint a gyalogosforgalom rendjére. A Göcseji úti sírkertnél különösen arra, hogy a gyalogosok a zebrát használják, és ne négysávos közutat az átkelésre. Az Új köztemetőnél egyirányú forgalom lép érvénybe a közlekedés megkönnyítését szolgálva. A gépjárművezetőktől és a gyalogosoktól pedig megértést és türelmet várnak el az esetleges balesetek megelőzése érdekében.
A Göcseji úti köztemető és az Új köztemető október 31-én reggel hat órától este nyolc óráig, november elsején szintén reggel hat órától, de este tízig tartanak nyitva. Az előbbibe nem lehet autóval behajtani, míg az új temetőbe csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal. Sírhely-megváltásra nem lesz lehetőség, de más kérdésekben készséggel állnak a temetőgondnokok a látogatók rendelkezésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között