Vezető hírek
Szépülő Gutorfölde
– Ha az időjárás engedi, akkor másfél héten belül végzünk – fogalmazott a helyszínen Nyakas István polgármester. – A Petőfi utcában tavaly kezdtük meg a járdarekonstrukciót 180 méteres szakasz felújításával. Idén a hátramaradt 230 méteres szakasszal folytattuk a munkát, melyből már 120 méter elkészült. Az új járdát egy méter szélességben alakítottuk ki térkővel borítva, hosszában két piros színű vezetősávval a gyengébben látók részére. Közmunkásaink a kapubejárókat is kiigazították a járdához, valamint a mellette húzódó árkokat is kitisztították.
Szintén önkormányzati beruházásban szabadtéri színpadunk mellett létesítünk egy fedett teret. Itt két kemencét építünk, melyek már nagyjából elkészültek. Bográcsozó és grillezőhely is lesz, továbbá munkaasztalok mosogatóval, valamint asztalok és székek, ahol helyet foglalhatnak a vendégek. A három oldalról védett kemencetér víz- és áramellátása is meg lesz oldva. A szabadtéri színpad és környezete központi térnek számít, hiszen évente 10-12 nagyrendezvénynek adunk itt helyet, a motorosnaptól kezdve a veterán autók bemutatóján át a különböző fesztiválokig. Ezeket a programokat több száz érdeklődő kíséri figyelemmel egy-egy alkalommal. A kultúrház is jeleskedik a rendezvények szervezésében, évente 35-40 alkalommal invitálva a település és a térség lakóit.
– Milyen pályázati fejlesztésekben gondolkodnak?
– Az orvosi rendelő felújítását a megyei TOP-program segítségével kívánjuk megvalósítani. A háziorvosi, a fogorvosi rendelő valamint a védőnői szolgálat található az épületben, melynek rekonstrukciójára nagy szükség lenne, ahogy az eszközök bővítésére is. Jelenleg helyettesítés van, de decembertől háziorvosi praxisban folyik tovább a rendelés. Szeretnénk pályázni a földutak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére is, mert nagyon sok zártkerti és mezőgazdasági út van a településen, melyek rendbetétele folyamatos munkát kívánna meg.
Többször pályáztunk már a konyha épületének felújítására. Most egy újabb, a közétkeztetés fejlesztése kiírással szeretnénk élni, hogy a rekonstrukciót eszközbeszerzéssel együtt megvalósíthassuk. Várunk arra a kiírásra is, melyre szintén pályázatot nyújthatunk be még az idén. Művelődési házunk eszközállományát bővítenénk, valamint az oktatási tevékenységekhez szükséges eszközöket szereznénk be. Idén még lesz egy rendezvényünk, a káposztás ételek fesztiválja karácsony és szilveszter között. Addigra elkészül az új közösségi kemencetér a szabadtéri színpad szomszédságában, mely biztosan nagy segítséget nyújt majd a vendéglátásban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán