Vezető hírek
Befejeződött az Arany János utca rekonstrukciója
Mint azt a polgármester elmondta: egy régi adósságot törlesztett a város a felújítással, hiszen a lakosok már többször jelezték mind az útburkolat, mind pedig a szennyvízelvezető rendszer hibáit. Az elmúlt időszakban, négy ütemben, mintegy 226 millió forintból sor kerülhetett a szennyvízcsatorna rekonstrukciójára, a csapadékcsatorna felújítására, majd ezt követően az útépítésre. A polgármester úgy látja, hogy egy nagy volumenű beruházás zajlott, mellyel új lendületet kapott a térség.
Új szennyvízcsatorna és útburkolat létesült
Bali Zoltán hozzátette: az Arany János utca felújítására azért is szükség volt, mert ez az egyik legnagyobb átmenőforgalmat lebonyolító útszakasz. A Rákóczi út és a Platán sor, sőt a Göcseji út, a belváros és a Landorhegy forgalmának egy része is erre az utcára terelődik. Az útburkolati hibákat már sokszor jelezték a lakók, de az utóbbi évek heves esőzései miatt a csapadékvíz-elvezetéssel is voltak problémák. A képviselő elmondta: tisztán önkormányzati forrásból, 2018 tavaszán sor került az új szennyvízcsatorna lefektetésére, idén tavasszal pedig a csapadékcsatorna rekonstrukciójára, amit nyár elején az útépítés, aszfaltozás követett. A projekt részeként ivóvíz-bekötésekre, tisztítóakna-és fedlapcserékre is volt lehetőség, valamint új tűzcsapot is kihelyeztek az út mentén.
A sajtótájékoztatón elhangzott: tavaly a szennyvíz-rekonstrukcióval párhuzamosan gázvezeték kiváltás is történt mintegy 210 folyóméter hosszúságban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen