Vezető hírek
Biztonságosabbá vált a közlekedés
Megújult a magyar–szlovén határra vezető 75-ös főút novai kapaszkodósávja
Dr. Pál Attila, Mórocz József és Vigh László
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos az átadáson a megye egyik legfontosabb közútjának nevezte a 75-ös főutat, ami Keszthelytől Bakon valamint Lentin át Rédicsig vezet. A beruházás a Nova utáni közel két kilométeres szakaszt érintette, benne a kapaszkodósávot, ami felfelé két forgalmi sávot biztosít az azonos irányú forgalomnak. A Duna Aszfalt Kft. végezte a kivitelezést, ami a járműforgalom fenntartása mellett, minimális akadályozással zajlott. A Kerka-patak fölé műtárgyat építettek, az út mellé vízelvezető árkokat létesítettek. A napi 3-4 ezer járművel terhelt úttest eléggé elhasználódott az évek során, ezért a szükséges helyeken kicserélték a pályaszerkezetet. A rekonstrukcióval érintett útszakasz aszfaltozása tökéletes minőségben készült el. A kivitelező tavasszal kezdte meg a munkálatokat, amit határidőre fejezett be szeptemberben.
Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni a Zala megye úthálózatának fejlesztésére. A magyar közút kezelésében 1500 kilométer van, ugyanennyi önkormányzati tulajdonban, ami mellékúthálózat. Kiterjedése mellett gondot jelent az is, hogy az utak nagyon régiek. Állaguk miatt helyreállításuk komoly beavatkozásokat igényelne, felületi újraaszfaltozásuk szóba sem jöhet. Mint mondta, a kormány vidékfejlesztési politikájának legfontosabb célja a népesség megtartása, a fiatalok helyben tartása. Ehhez infrastruktúra is kell, többek között jó minőségű utak, melyeken megközelíthetők a munkahelyek. Ezt szolgálja a 75-ös főút ezen szakaszának felújítása is, ami a Magyar falu program keretében valósulhatott meg. A rekonstrukció jelentősége a gazdaság és a turizmus fejlesztése szempontjából határon túlra is nyúlik, hiszen a Rédiccsel végződő főút biztosítja Szlovénia és a Balaton összeköttetését.
Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei vezetője azt fűzte hozzá, hogy a 75-ös főút valóban jelentős forgalmat bonyolít le kelet-nyugati irányban. Az utóbbi időben a teherforgalom is jócskán megnőtt a határra vezető útvonalon. A 75-ös főút a nagy úthálózat-fejlesztési programokból kevésbé részesült, így csak kisebb szakaszokon tudtak felújításokat végezni rajta. Most a legneuralgikusabb pontja került sorra, Nova után. A kapaszkodósávval érintett szakasz rekonstrukcióját nemcsak az úttest igencsak leromlott állapota, hanem a fokozott balesetveszély is indokolta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szennyvízcsatorna-bélelés a Béke-liget környezetébenSzennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona Szalonban -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Gyertyagyújtás a független és pártatlan bíráskodásértMódosul a helyi járatú autóbuszok menetrendje ZalaegerszegenBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozó