2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Burkolatcsere a Kossuth utcában

2021. július 27. kedd, 18:59
Sajtóközlemény; ZalaMédia
Burkolatcserét és technológiai korszerűsítést hajtanak végre a Kossuth Lajos utcában a következő hetekben. A zalaegerszegi önkormányzat a múlt évre tervezte, a pandémia miatt azonban elhalasztotta a felújítást, így csak most kerülhet sor az utca személygépjármű-forgalmának lebonyolítását biztosító, térkőburkolatú sáv újabb szakaszának rekonstrukciójára.

Előreláthatóan 5 hétig tartanak a munkálatok

15 évvel ezelőtt még gyakorlati és szakmai tapasztalatok hiányában létesítették a térkőburkolatú utat, melynek tervszerű cseréjét a 2014-ben hivatalba lépett új városvezetés megvalósítandó programként határozta meg. A munkálatok első fázisa volt 2016-ban a Budapest Bank előtti szakasz, 2017-ben a Tompa Mihály utca és Berzsenyi Dániel utca közti nyugati oldali sáv, majd 2019-ben a Kisfaludy Sándor utcáig megvalósított technológiai fejlesztés. 
Az ez évre tervezett burkolatcsere a Kvártélyház (díszterem, házasságkötő terem) és a posta épülete közötti, még 2006-os térburkolattal létesített szakaszon történik, mely a csapadékos napokat követően folyamatos javítást igényelt.

Az érintett szakaszon a gépjárművek részére fenntartott rész burkolatcseréje, hossz-szivárgó beépítése, illetve a megsüllyedt burkolati részek javítási munkái zajlanak 2021. július 26-tól, hétfőtől 5 héten keresztül. Emellett a Budapest Bank előtti nyomvályússá vált szakasz javítására is ekkor kerül sor.

A kivitelezési munkák a posta épülete előtti, keleti oldali útpályán kezdődnek, majd a teljes burkolatcserét követően a nyugati oldali útpályán folytatódnak, egészen a Széchenyi téri buszöböl déli kivezető szakaszáig. A keleti sávon történő kivitelezési munka alatt az Erste Bank és az EcoFamily előtti parkolósávokat lezárják.  A kivitelezés ideje alatt egy sávon a forgalmat folyamatosan biztosítják, kivételt képez ez alól a Budapest Bank előtti szakasz javítása, mely előreláthatólag 3 napot vesz igénybe, viszont csak teljes útzár mellett végezhető. A javítási munkák pontos időpontjáról a lakosságot időben tájékoztatja az önkormányzat.

Az elkövetkező hetekben kérik a tisztelt lakosság türelmét és megértését! 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)