Vezető hírek
Egyéni igények szerint fűthetnek
Energetikai korszerűsítés a Kis utcai intézményegyüttesben
Böjte Sándor Zsolt, Balaicz Zoltán, Ambrus Marianna, Prenner Zsuzsanna és Horváth-Gehér Mariann
Fontos állomáshoz érkeztünk, mondta Balaicz Zoltán polgármester, utalva arra, hogy a tavaly októberben illetve decemberben egy 18. pontból álló komplex intézkedési csomagot fogadott el a város képviselő-testülete. Az önkormányzat energiafüggetlenségét szolgáló program megvalósítása során LED-esre cserélték a fényforrásokat az intézményekben, új kazánokat állítottak üzembe, továbbá megkezdték a napelemrendszerek telepítését. Az energiahatékonysági beruházásokkal, jelentős mértékben, 30-40 százalékkal tudták csökkenteni a kiadásaikat. Lakossági ledcsereprogramot hirdettek, amit szeptemberben kiterjesztenek a társasházakra, a rászorulóknak pedig gázár- és áramár támogatást adtak. Mint mondta, a Kis utcai intézményegyüttes – a Belvárosi I. Óvoda, a Tipegő Bölcsőde és a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet – fűtésrekonstrukciója az intézkedési csomag legnagyobb beruházásaként valósult meg 182 millió forintos önkormányzati forrásból. A keretből jutott a helyiségek kifestésére és egy udvari járda megépítésére.
Az épületegyüttest eddig egy kazánnal fűtötték, amely egyáltalán nem volt hatékony. A fűtéskorszerűsítés során hat új kondenzációs kazánt helyeztek üzembe, egységenként kettőt, amellyel az óvoda, a bölcsőde és a gazdasági ellátó szervezet fűtését, hőmérsékletét külön tudják szabályozni. Összesen 247 lapradiátort szereltek fel, újracserélték a teljes fűtési csőhálózatot, melegvíztárolókat építettek be, továbbá villanyszerelési és építészeti munkákat végeztek el. Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő hangsúlyozta, ez a kisebb fejlesztésekkel együtt azt szolgálja, hogy az ideérkező gyerekek jól érezzék magukat. Mint mondta, az óvodáskor olyan időszak a gyerekek életében, amely megmarad. Megelőlegezi, hogy az általános, a közép és a főiskolába is szeressenek majd járni, és hogy jól érezzék magukat azokban a közösségben is. Fontosak tehát a nevelési és oktatási intézmények, amelyek egymást követő felújításával az önkormányzat nem a mának, hanem a jövőnek épít.
Korszerű kondenzációs kazánokat helyeztek üzembe
A kivitelezés miatt csak az óvodásokat kellett kiköltöztetni. A felújítás nyolc hetét a Mikes úti óvodában töltötték el, de augusztus 21-ével visszatértek intézményükbe, hangzott el. A fűtési rendszer különválasztásával a hőmérsékletet az egyes intézmények igényeihez lehet igazítani, amelynek nagy előnye a gazdaságosság és az energiára fordítandó költségek csökkenése az egész épületegyüttesre nézve. Horváthné Ambrus Marianna, a Belvárosi I. Óvoda vezetője, Horváth-Gehér Mariann, a ZeGesz igazgatója és Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék vezetője vélekedett hasonlóképpen, köszönetüket kifejezve az önkormányzatnak a rekonstrukcióért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset miatt teljes az útzár Alsónemesapátinál a 76-os főútonHétvégén Göcsej FilmszemleZalaegerszeg készen áll a teke világkupáraIngyenes szűrés Zalaegerszegen, a gyermekek látásának megőrzéséértA fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapjánZalai lakástüzek: kilenc hónap alatt 4 halott a megyébenSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlés -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Új és biztonságosabb út a Bartók Béla utca és a Jánka-hegy közöttBaleset miatt teljes az útzár Alsónemesapátinál a 76-os főútonSzalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólMúzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnalSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenSaját társasjátékot fejlesztett a Deák-könyvtárKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánMonokróm fotók a Deák Ferenc-könyvtárban