Vezető hírek
Elkészült a sétány a Baross ligetben
Fotó: ZalaMédia/Pánczél Petra
Mint arról Bali Zoltán alpolgármester Facebook-oldalán beszámolt, a parkon átvezető sétány a Kosztolányi utca új buszmegállóját, valamint a Hunyadi út-Kosztolányi út csomópont déli oldali gyalogátkelőhelyét köti össze, ami egyúttal kapcsolatot jelent a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főbejáratához is. A gyalogosan közlekedők már biztonságosan, szilárd burkolaton érhetik el a főbejáratot, vagy azon keresztül a kórház északi felén található rendelőket, osztályokat - fogalmazott.
A szóban forgó zalaegerszegi liget 1890 után vette fel Baross Gábor egykori kereskedelmi miniszter nevét. A város díszparkját a vasútállomástól északnyugatra alakították ki, azzal a céllal, hogy a vasúttal érkezőket egy kellemes és esztétikus látvány fogadja a belváros felé haladva. A liget a századelőn népszerű pihenő- és sétálóhely volt, a fák közé később vendéglátóegység is épült (mely aztán egy ideig kórházi osztályként funkcionált). A park 1948-2015 között Dózsa György nevét viselte, majd visszakapta régi elnevezését. Területe ma már kisebb, mint eredetileg volt.
Forrás: Facebook/Bali Zoltán
Ahogy a wikipédián olvasható, a parkot Schilham József kaposvári kertész tervezte. Többek között zöld juhar, kislevelű hárs, nyír, keskenylevelű kőris, vadgesztenye, szivarfa, vörös tölgy nőtt a parkban. De örökzöldeket is telepítettek.
A ligetben hamarosan új hulladékgyűjtőket helyeznek ki, és új fákat is ültetnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között