Vezető hírek
Járdafelújítással vált teljessé
Véget ért a Perlaki utca rekonstrukciója
Maza Renáta, Balaicz Zoltán, Vigh László, Domján István és a Szak Tibor közmű- és mélyépítési osztályvezető
Balaicz Zoltán polgármester a műszaki átadás-átvételi eljáráson úgy fogalmazott: többlépcsős folyamatnak értek a végére, hiszen az első beavatkozás még 2019-ben történt az ivóvízhálózat felújításával, amelyre bruttó öt millió forintot fordított az önkormányzat. Abban az évben a gázvezeték rekonstrukciójára is sor került az E-on Gázhálózati Zrt. beruházásában. Kiemelte, hogy a korábbiakkal ellentétben, minden ilyen munkánál arra törekednek, együttműködésében a szolgáltatókkal, hogy előbb a közművek újuljanak meg, és csak ezt követően a felszín. A Perlaki utcában is így történt: az úttest 2020 nyarán kapott új aszfaltburkolatot, alatta új csapadékcsatornával együtt. Az önkormányzat erre közel bruttó 18 millió forintot költött. A lakóközösség a kétoldali járda felújítását is nagyon várta, amely idén június-júliusban valósult meg bruttó 13 millió forint ráfordítással.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a tervezés és kivitelezés minőségét értékelve azt mondta, a város egyik legszebb utcája készült el. Hangsúlyozta, az önkormányzat jó gazda szemével igyekszik minden utcára, járdára odafigyelni. A feladat azonban nem kicsi, hiszen ezekből közel 700 van a városban.
Ebből Domján István körzetében 72 utca található. Az önkormányzati képviselő köszönetét fejezte ki a városnak, továbbá Maza Renáta útépítési szakreferensnek és a kivitelezést végző Utplan'95 Kft.-nek, hogy a lakók kérésének megfelelően készült el a járda. Mint mondta, reméli, hogy a Kovács Károly városépítő programban a Perlaki utca déli fele is megújulhat. E tekintetben hasonló beruházásokra számít az Ebergényi utcában, Andráshidán, Erzsébethegyen, Vorhotán, Gógánhegyen, vagyis körzetében mindenhol.
A csapadékvíz elvezetésére többféle műszaki megoldás született. A zöldterület és a járda burkolatának elválasztására öt centiméteres kerti szegély épült, ami távol tartja a vizet a járdától és a kapubejáróktól. Emellett mindkét oldalon öt-öt víznyelőt építettek be a járdába, illetve a házak ereszcsatornáit is bekötötték az új zárt csapadékcsatornába. A szegély mellől illetve az úttestről lefolyó víz ezen keresztül jut a Belső elkerülő utca csapadékcsatornájába.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban