Vezető hírek
Megszépül a Keresztury VMK előtti tér
Minden hétre jut valami pozitív hír – kezdte beszámolóját az egyik helyszínen, a Keresztury VMK-nál tartott sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester, utalva a decemberi kormányhatározatra, mely 1,5 milliárd forint felhasználását teszi lehetővé a város számára. Megemlítette, hogy a korábban juttatott 2,7 milliárd forintból több útfejlesztést hajtottak végre 2016-ban, többek között körforgalmat építettek ki a botfai kereszteződésben, a nagypáli járműosztályozós csomópont kialakítása pedig hamarosan befejeződik. Mint fogalmazott, a város továbbszépülhet az újonnan megítélt összegből, melynek elköltését három részre osztották fel. A városi terek felújítása csomagban a Keresztury művelődési központ előtti tér és lépcsősor, valamint a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok előtti tér átépítését végzik el. A két beruházás együttes értéke 250 millió forint.
Több mint 30 helyszínen újulnak meg illetve épülnek utak, járdák, parkolók Zalaegerszegen
Szinte minden városrészt érint az arányos városfejlesztési csomag: Vorhotán járdát építenek, felújítják Bazitán a Toposházi utat, Páterdombon a Kinizsi utat, a Kertvárosban a Mátyás király utcát. Összesen húsz helyszínen fognak utakat, járdákat felújítani, csapadékvíz-elvezető árkokat, bekötőutat, parkolót építeni a városban. Minderre több mint 600 millió forintot fordítanak.
Az infrastrukturális fejlesztések harmadik csoportjában hét helyi cég megközelíthetőségét szolgáló kivitelezések valósulnak meg. Például kerékpárutat építenek a Berzsenyi úton a Ganzeg könnyebb elérése érdekében, míg a Zrínyi úton bővítik a Flex előtti parkolót. A 600 millió forintot meghaladó fejlesztést a város önkormányzata által korábban létrehozott Vállalkozói Alap beruházásaként hajtják végre, jelezte a polgármester.
Vigh László országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy 2017-ben jelentős fejlődés indul el a városban, mely során közintézmények, közterületek, utak, járdák létesülnek, valamint újulnak meg. Úgy vélekedett, a város megérdemli a kormányzati támogatást, mert jó munkát végzett a projektek előkészítésében.
Makovecz Tamás landorhegyi önkormányzati képviselő felidézte, hogy korábban a Gasparich úti óvoda, a közelmúltban pedig a landorhegyi óvoda újult meg. A folytatásban a Kispest utcai gyermekotthon, valamint a Landorhegyi Általános Iskola rekonstrukciója valósul meg. Mint mondta, nagyon sok lakossági észrevétel érkezett a Keresztury ÁMK rossz állapotú lépcsősora és tere miatt, ami most végre megszépülhet, és akadálymentessé is válhat az itt élők örömére.
A lista összeállításában fontos szempontként szerepelt, hogy ne csak közterületek újuljanak meg, hanem a városnak adót fizető helyi vállalatok számára is építsenek utat, járdát, buszfordulót tevékenységüket segítendően, fejtette ki Bali Zoltán, a gazdasági bizottság elnöke. Kiemelte az Avas- valamint a Vizsla-árok csapadékvíz-elvezetése bővítésének jelentőségét. A tavalyi júniusi nagy áradás ugyanis ezen a két helyszínen okozta a legnagyobb problémát.
(A rövid hírek rovatban olvasható a teljes lista Hol lesznek út- és járdafejlesztések Zalaegerszegen? címmel)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Kutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta -
rovatunk hírei
Göcseji tél, a kiszínezhető mesekönyvKötetben a zalaegerszegi vendéglátás múltjaPásztorhagyományok Napja a Gébárti-tónálÚj forgalmi rend a Kosztolányi úton - elindult a közlekedésSzülői összefogással szépül az Ady-iskola kerítéseKultúrházi tollaslabda az ApáczaibanBiztonságosan és balesetmentesenHarminc év alkotásaiból válogatott Németh MiklósDr. Szigethy István 80 évesKonferencia a pálosok múltjáról top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Tóparti festőkurzus GébártonÚj művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikMegvan az egerszegi vár északnyugati bástyájaBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?