2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Nyílt nap a tesztpályán május 19-én

2018. május 09. szerda, 18:57
Szerző és fotó: Antal Lívia
Május 19-én, szombaton lakossági nyílt napot tartanak a zalaegerszegi járműipari tesztpályán, ahol az érdeklődők megtekinthetik a már elkészült pályaelemeket. A részvételt előzetes regisztrációhoz kötik a zalazone weboldalon, melyről és a látogatás részleteiről sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta, elsősorban zalaegerszegieket és Zala megyeieket várnak a nyílt napra, melyen folyamatosan, reggel kilenc és este hat óra között egyórás időtartamban viszik körbe az érdeklődőket, előre meghatározott útvonalon. Hozzátette, május 19-ére azért esett a választás, mert ezen a napon tették le 2017-ben a mintegy 42 milliárd forintos költségű, 250 hektáron elterülő járműipari tesztpálya alapkövét.

A látogatás regisztrációhoz kötött, saját autóval nem lehetséges a pályabejárás

Vigh László és dr. Háry András a sajtótájékoztatón

Dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a projektmegvalósítás első négy üteme a tervek szerint halad. Ezek között legelőbbre tart a dinamikus pálya, amelyre még több réteg aszfalt kerül. A Smart City első blokkja is elkészült, földmunkaszinten áll a fékfelület, ahogy a kezelhetőségi pálya külső vonalának földmunkáival is jól haladnak. Az első technikai épület már áll, a homlokzatán Z-betűt formáló fogadóépület pedig még épül. A pályabejárás alkalmával a jelenlegi készültségi fokot szeretnék bemutatni.

A Pálya napja elnevezésű rendezvényen való részvételt a sorban állás elkerülése miatt regisztrációhoz kötik, amit a www.zalazone.hu weboldalon lehet megtenni május 10. délelőtt tíz órától május 18. délután három óráig. Fontos tudnivaló, hogy a regisztrálást csak akkor fogadják el, ha a jelentkezők kitöltötték, illetve elolvasták az adatkezelési és felelősségvállalási nyilatkozatokat. A regisztráció során lehet választani időpontot és járművet, amit az Autóipari Próbapálya Zala Kft. biztosít. Saját autóval nem lehetséges a bejárás!

Az önvezető autók tesztelésére is alkalmas járműipari tesztpályáról, annak a kutatás-fejlesztésben betöltendő szerepéről prezentációt is megtekinthetnek az érdeklődők a technikai épületben. Külön programként, a mellette lévő parkolóban a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság műszaki mentési bemutatóját is megnézhetik 16 órakor. A nyílt nap lebonyolításában a rendőrség és a polgárőrség is segítségére lesz a látogatóknak, többek között a parkolás irányításában.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK