Vezető hírek
Otthont teremt a közösségnek
A felújított plébániaépület Zalaapátiban
Bóka Tibor, Manninger Jenő, Kiss László hévízi esperes és Vincze Tibor
Bóka Tibor plébános köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy egy építkezés sikerességéhez szükség van erős közösségre, akit összekovácsol a közös hit, a közös kultúra és a vallás. Ennek egyik fontos helyszíne a templom, amit mindig szépítgettek és megtöltöttek élettel. A másik a plébániaépület, amit kikezdett az idő vasfoga az elmúlt évtizedekben. Mivel önerőből nem tudták megoldani felújítását, pályázatokat nyújtottak be. Az elsőt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházügyi államtitkárságához, amellyel 15 millió forintot nyertek. Az egyházközség 3,8 millió forint önerőt tett hozzá. Ebből valósították meg a felújítást a víz-, a villamos hálózat és a fűtési rendszer rekonstrukciójával. Új nyílászárókat és burkolatokat építettek be, és külsőleg szigetelték az épületet. 2019-ben a Magyar falu programon 20,8 millió forintot nyertek. A támogatást tetőcserére, napelemek beépítésére, irodabútorok, két laptop és egy multifunkcionális nyomtató beszerzésére fordították. Végül úgy fogalmazott, nagy örömmel veszik birtokba a megújult plébániaépületet, ami otthont teremt, és új lendületet, új kezdetet hoz a közösség életébe.
Vincze Tibor polgármester Reményik Sándor soraira utalt, miszerint a templomot, az iskolát ne hagyjátok. Mint mondta, az önkormányzat mindig is ezt vallotta, sőt tett érte is. 2011-ben a templom külső felújítását valósították meg, majd az iskolára terjedt ki figyelmük. A tudás otthonát is folyamatosan fejlesztik, hogy az egyre jobb és modernebb legyen. A plébániaépületet közel 40 év után sikerült külsőleg és belsőleg rendbe tenni. Lakhatóvá vált az épület, amit a közösség, sajátjának érezve, tölt majd meg tartalommal.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő a plébániaépület felújítását segítő két pályázati lehetőségre is utalva azt emelte ki, hogy a kormány minden eszközzel a magyar falvak jövője megalapozásán dolgozik. Ezt szolgálja az egyházi és civil közösségi terek fejlesztésének támogatása, amellyel a helyben elérhető szolgáltatások száma is növekedik a falvakban.
Az átadási ünnepség után délután családi napot tartottak, többek között lovagi tornával és gyermekműsorral, amit a Magyar falu programon elnyert támogatásból finanszírozott az egyházközség.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás