Vezető hírek
Rendbe teszik a Malom-tavat és környékét
Megtisztul, megszépül
A Zala folyó egykor nagy területen kanyargott, partján több vízimalom működött. A folyó 1961–63 közötti szabályozásával ezek a malmok megszűntek. Egyedül Hencz-malom maradt fenn a Göcseji Falumúzeumba való áthelyezésével, idézte fel Balaicz Zoltán polgármester. A malom mellett hátramaradt a csónakázótó, amit teljesen benőtt a nád, és amit most Németh Gábor önkormányzati képviselő javaslatára tesznek rendbe. A polgármester kiemelte, az elmúlt években több régi, a zalaegerszegiek számára fontos épületet mentettek és újítottak meg; a Color, a Zóna, a Kiszöv-székház után most az egykori ruhagyár van soron. A csónakázótóhoz szintén nosztalgikus érzelmek fűzik a város lakóit, melynek rendbetételéhez szükséges anyagi forrást az önkormányzat biztosítja.
Elkezdték a tó tisztítását. Körbejárhatóvá teszik. Németh Gábor, Balaicz Zoltán és Fazekas Györgyi
Tetten érhető a lokálpatriotizmus a kaszaházi városrészben, hiszen az itt lakók közül még többen kötődnek a csónakázótóhoz, ahol régen strand működött és horgászni is lehetett. Kötődésük a tó megújításának javaslatában is megmutatkozik, mondta Németh Gábor önkormányzati képviselő. Tavaly elkészült a kerékpárút a Zala folyón átvezető híddal, és kerékpáros pihenő is létesült. A szépülő környezethez pedig az egykori csónakázótó rendbetétele is hozzátartozik. Erről az itt élők is így gondolkodnak, hangsúlyozta a képviselő. A kivitelezés koordinálásért köszönetét fejezte ki Fazekas Györgyinek, a műszaki osztály városüzemeltetési szakreferensének.
Februárban még ez a látvány fogadta a járókelőt
A tónak megtartják eredeti formáját. Medrének kitisztításával, az iszap kiemelésével és a zsilip helyreállításával növelik vízhozamát. Olyan növényevő halfajta betelepítésében gondolkodnak, amelyek a nád visszanövését kordában tudják tartani. Körbesétálhatóvá teszik, és annak érdekében, hogy népszerű kirándulóhelyként funkcionáljon a Malom-tó, különböző programokat és pikniket rendeznek majd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa térenMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést?Forgalomkorlátozás a Petőfi utcábanKülsősárdi vigalomFalugondnoki képzés indultSzabadidőközpontból új hotel nyílt -
rovatunk hírei
Néptáncosok évzárója a Liszt-iskolábanHősök Napja: életüket áldozták, ha úgy hozta a sorsCsaládi Pünkösd és Prószafesztivál egy helyenMűhelymunkák és régiós rajzpályázatMódosul a helyi menetrend ZalaegerszegenSzombaton érkeznek az óriásbábok és a gólyalábasokHogy lehet zöldebb a világunk?Esküt tettek a bírósági ülnökök30 éves a Schneider Electric üzemeÓriási LEGO-fal 36 ezer darabból top 10
Számlaszám a tűzkárosultak megsegítéséreVietnámi nap ZalaegerszegenTour de Hongrie - útlezárások ZalaegerszegenTöltőn hagyott elektromos roller okozta páterdombi tüzetA litográfiáktól a ceruzarajzigHosszú várandósságMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést?Zoób Kati kiállítás a múzeumbanA fotó, mint hiteles történeti forrásMi lesz veled közoktatás?