Természetvédelem

közélet
Európa Zöld Városa díjat kapott Zalakaros
Európa Zöld Városa díjat vehetett át a közelmúltban Zalakaros nevében Czirákiné Pakulár Judit polgármester. A díj olyan inspiráló zöld projekteket jutalmaz, amelyeket az innováció, a kreativitás és a fenntarthatóság jellemez.

köztér
Elkezdődött a varjúfészkek eltávolítása
Elkezdődött a vetési varjak belvárosi fészkeinek eltávolítása Zalaegerszegen. A költési időszak kezdete előtt a város több pontján is dolgoznak a szakemberek.
Milliós értékű, védett fajnak számító kockásliliomot károsítottak meg Zalában
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat egy mezőgazdasági tevékenységet végző cég két alkalmazottjával szemben.
zöld
Sziva Ferenc emléktúra Botfán, a természet szeretetéért
Nem kell biológussá válni, de minél többet legyünk a természetben! Ezekkel a szavakkal indult az egykor Botfán élő néhai madarász, Sziva Ferenc emlékére rendezett túra, melyre immár harmadik alkalommal került sor. A programot a településrészi önkormányzat és az Összefogás Botfáért Egyesület a polgárőrök közreműködésével, a családtagok részvételével szervezete meg.

zöld
Kánikulában ne nyírjuk a füvet
Lényegesen többször nyírunk füvet, mint kellene, miközben a szomszédos országokban már rég nem ez a „trend”. A nyári kánikula idején ugyanis kifejezetten káros a rendszeres fűnyírás.
zöld
A lápok halállománya Zala megyében
A védett és nem fogható lápi halfajok kutatásába kezdett az idén tavasszal Dóczi István, a Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége munkatársa. A várhatóan több évig tartó megfigyelésben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai és barátja, Kovács Péter, a tihanyi Garda Akvárium vezetője szegődött társul.
zöld
Madarak és emberek tél végi konfliktusai
Örömteli módon egyre több madáretető látható a város több pontján. Dilemma azonban, hogyan hagyjuk abba az etetést, ha hirtelen jóra fordul az idő. Illetve hogyan reagáljunk a konfliktusos helyzetekre, mert mintha nemcsak szelídebbek, de kicsit szemtelenebbek is lennének a városi szárnyasok. Minderről dr. Illyés Zoltán biológust kérdeztük.
zöld
Környezetvédő performance a Vizslaparkban
„Több helyet a természetnek!” figyelemfelhívó performance-t szervezett egy lelkes zalaegerszegi fiatal, Békési Péter. Jelképesen, avagy első lépésként fűnyírásmentes területet, vagyis méhlegelőt szeretne a Vizslaparkban, annak egy kis szegletében.

zöld
Soha ennyi fehérgólya-fióka nem kapott gyűrűt egy évben
Az idei évben rekord számú fehérgólya-fióka kapott egyedi jelölést, hiszen soha nem került egy szezonban 1338 fiatal lábára gyűrű.

életmódi
Éjszakai szinkron lepkészét
Országos akcióhoz kapcsolódva, Zala Vármegye képviseletében éjszakai lepkemegfigyelésre hívták az érdeklődőket a botfai Mindszenty Ifjúsági Házhoz. A szakértők vezette programon két védett fajt is bevonzott a csalogató lámpafény.

köztér
Rendbe teszik a Malom-tavat és környékét
Megkezdték a kaszaházi Malom-tó környezetének rendbetételét, amelynek eredménye már most látszik. A nádat kivágták, a folytatásban a meder kotrását, a zsilip helyreállítását és a növényzet megújítását végzik el a szakemberek. A cél az, hogy az egykori csónakázótó népszerű kirándulóhellyé váljon.

zöld
A „Dubajozó” Tanösvény
Zalaapáti környezetében a Zalaerdő Zrt. gondozásában csodálatosan szép tölgyes, cseres és bükkös erők találhatóak, ahol a település önkormányzata, összefogva az anyagi támogatást biztosító Agrárminisztériummal és a Zalaerdővel, a közelmúltban egy szépen gondozott bakancsos tanösvényt alakított ki.

kortárs
A növények lassú állatok?
A kiállítás ugyan a Szombathelyi Képtárban volt látható, a téma azonban nem köthető konkrét helyhez. A kérdésfelvetések univerzálisak, sőt természetközeliek. De akár azt is mondhatjuk, hogy az emberek és növények viszonyát boncolgatják.

életmódi
Tanuljunk meg együtt élni a varjakkal
Az utóbbi időben lehet, hogy sokaknak eszébe jutottak Arany János elhíresült sorai: „Künn egy varju mondja: kár! Hess, madár!” A belvárosban fészkelő varjak hangos károgása csak egy dolog. Sokakat inkább a „bombázás”, vagyis a folyamatosan potyogó, és a járdákat is elcsúfító ürülék zavar. Különösen igaz ez a színház környékére, a Kossuth utca egykori Ifjúsági Áruház előtti szakaszára, és azokra a városrészekre, utcákra ahol sok a platánfa.

oktató
Tematikus kiállítás a Föld napján
Három részelemből álló, de egy tematikus egységet alkotó kiállítással ünnepelte a Föld napját a Zrínyi Miklós Gimnázium. Mint ismert, a világnapra minden év április 22-én kerül sor, felhívva a figyelmet a bolygó természeti értékeire és a környezet megóvására.
zöld
Évindító madárgyűrűzés
A botfai Mindszenty Ifjúsági Házban madárgyűrűzéssel indították az új évet. A hideg ellenére lelkes, főleg gyerekek alkotta csapat egészítette ki a madarászokat. Így együttes erővel 64 madárra került gyűrű és három visszatérő kis tollast is befogtak a hálók.
zöld
Magyarország első madártani atlasza
A napokban jött ki a nyomdából a Magyarország madáratlasza című átfogó kiadvány, mely a hozzáértők 2014-2018 közötti megfigyeléseit rögzíti. A szerzők között zalaegerszegi elhivatott madarász is van, Gál Szabolcs, aki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nomenclator Bizottságának titkára, azaz a ritka fajokat is jól ismeri.

civil
Múzeumi platán és fakataszter
Ki védi meg a fákat? címmel rendezte meg legutóbbi összejövetelét a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. Az ülésen az épített környezetben lévő, főleg idősebb, ám értékes fákról, fasorokról, illetve a megbetegedett, veszélyessé váló példányokról esett szó. De az aktuális nagyberuházásokról is beszéltek, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy vajon mi lesz az építkezések környezetében lévő fák sorsa.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vasútállomás (7), Robinson Pub & Pizzéria (1), Mézfogyasztás (8), Blaskovics László polgármester (1), Kompetenciafejlesztés (1), Főkapitányi elismerés (1), ZEGINFO (2), Balatoni Hajózási Zrt (1), Krioabláció (1), Múzeumok hónapja (1), Képzel riport - szimfonikus szuperkoncert (2), Tanfolyam (72), SZÍNHÁZI ÉVAD (25), Egészségtelen táplálkozás (8), Közösségi pajta (1), Lemezbörze (2), Szeretet tábor (1), Zalaegerszeg, Petőfi u. 37. (3), Edda (3), Premier Táncklub (1)