Vezető hírek
Új lépcsősor, térburkolat és zöldfelület
Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében elmondta: 1981-ben készült el a Városi Művelődési Központ, mely nemcsak a kulturális intézménynek, hanem a József Attila Városi Könyvtárnak is otthona lett. De, innen indult útjára 1985-ben a Zalaegerszegi Televízió is. A VMK épülete 2004-ben átesett egy nagyobb felújításon, a külső tér rendezésére azonban akkor nem volt anyagi fedezet.
Átadták a Keresztury VMK előtti teret
Új lépcsők és zöldfelületek
Most egy másfél milliárd forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően, 29 helyszínen zajlottak fejlesztések szerte a városban. Ehhez az összeghez további 200 millió forint érkezett Gulyás Gergely segítségével. Ez utóbbi pénzösszeg révén valósulhatott meg, összesen 328 millió forintból a VMK előtti tér teljes átalakítása. A munkálatok hosszú időt – több mint egy esztendőt – vettek igénybe, de megérte a fáradságot. Egy megszépült közösségi tere lett a városnak.
Vigh László országgyűlési képviselő szintén megköszönte a kormányzati támogatást, majd felidézte középiskolás éveit, hiszen épp a szomszédos kollégium lakója volt, így jól ismeri a környéket és a Landorhegyet.
Emléktábla Kováts Flórián volt igazgató tiszteletére. Az eseményen részt vett Gulyás Gergely miniszter (jobbról a második)
A városrészben 2014 óta rengeteg fejlesztés zajlott: összesen 3,5 milliárd forint értékben újultak meg óvodák, iskolák, sportpályák, kollégiumépületek, utak- és járdák, valamint az idősotthon is. A körzet önkormányzati képviselője, Makovecz Tamás elmondta, régi álom volt már a VMK előtti tér felújítása, és a végeredményt elnézve megérte várakozni. Egy új közösség tér született, melyet talán újra felfedeznek és örömmel használnak majd az itt élők.
A közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében Gulyás Gergely miniszter is. Majd kiemelte: Zalaegerszeg rohamosan fejlődik, látszik, hogy a város jól használja fel a rendelkezésére álló forrásokat. A megyeszékhely ma is az egyik motorja a nyugati határszélen zajló látványos fejlesztéseknek. A világtechnológia élvonalába tartozó vállalkozások kerültek ide, a tesztpályának köszönhetően pedig még érkezni is fognak. Ez hatalmas lehetőség a városnak, a régiónak, de az egész országnak is – fogalmazott. Hozzátette: a források megfelelő felhasználása pedig a közösségeket is megerősíti.
Leleplezték a felújítást megörökítő emléktáblát is
Az eseményen felavatták a VMK egykori igazgatójának, Kováts Flóriánnak az emléktábláját is, aki 1982-től 1991-ig vezette az intézményt. Ezt követően a Magyar Művészeti Akadémia irodavezetőjeként dolgozott, közben 1998-2001 között a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalt irányította. Munkáját 2001-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, majd a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével díjazták. Az egykori igazgató 2011-ben hunyt el. A rendezvényen jelen volt Kováts Flórián két gyermeke, Judit és Gergely is.
A téravatás végén leleplezték a VMK megújult lépcsősora mellett elhelyezett emléktáblát is, mely a sikeres rekonstrukcióról ad hírt az intézménybe látogatóknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen