Vezető hírek
Útfelújítás a Berzsenyi utcában
Két jelentős forgalmi csomópont között állítják helyre
Böjte Sándor Zsolt és Szak Tibor
A belváros keleti részében fekvő Berzsenyi Dániel utcában nagy gépjárműforgalom. Sokan laknak itt, és sokan közlekednek erre a buszpályaudvart és a bevásárlóközpontokat megközelítve. A sajtótájékoztatón Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő adott képet az utcáról, amelynek, mint mondta, több járdaszakaszát felújítottak korábban és fásítottak is. A mostani beruházásban is lesz járdafelújítás a Pázmány Péter utca és a Bíró Márton úti körfogalom között. A legfőbb feladat azonban az elhasználódott, közműnyomvonalakkal szabdalt burkolat teljes körű helyreállítása, amely kapcsolódik a Kosztolányi Dezső utca kétirányúsítását szolgáló projekthez.
Ez már szemmel jól látható, hiszen már elhelyezték a közlekedési jelzőlámpákat a Berzsenyi és a Kosztolányi Dezső utcák csomópontjában. A munkálatok során a Berzsenyi utca első 50 méterét teljes szélességben átépítik. Az utca burkolatát további 205 méter hosszúságban állítják helyre a Berzsenyi, a Stadion és Bíró Márton utcák találkozásán lévő körforgalomig. Hét méter szélességben kiegyenlítő és kopóréteg ráhúzásával leaszfaltozzák azt. A csapadékvíz elvezetése érdekében a régi víznyelőket átépítik, a meglévő aknákra új víznyelő rácsokat tesznek. A kopott és süllyedezett kiemelt szegélyt 330 méter hosszúságban cserélik újra, mondta el a kivitelezés részleteiről Szak Tibor, a polgármesteri hivatal út- és közműépítési csoportvezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen