2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Ajándék az ötezredik látogatónak

2017. december 04. hétfő, 15:36
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Az ötezredik látogatót köszöntötték hétfő délelőtt a Göcseji Múzeumban látható Seuso-kiállításon. A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása múlt hét kedden nyílt meg, azóta több mint ötezren tekintették meg az értékes kincsleleteket.

Az 5000. látogatót – vagyis a Halpert-családot – Balaicz Zoltán polgármester és Kaján Imre, a múzeum igazgatója is köszöntötte. Halpert Gábor a Vas megyei Hegyhátszentjakabról érkezett feleségével és kisfiával Zalaegerszegre, kifejezetten azzal a céllal, hogy megtekintsék a Seuso-kincset. A múzeum és a város ajándékcsomagját a család legifjabb tagja, Barnabás vette át az intézményvezetőtől, és a polgármestertől.

Balaicz Zoltán örömtelinek tartja, hogy alig egy hét alatt ilyen sokan voltak kíváncsiak a tárlatara. Ez is azt bizonyítja, hogy jó ötlet volt a zalai megyeszékhelyre elhozni a római kori ezüstkincsekből álló kollekciót.

A Göcseji Múzeum is elégedett a látogatók számával. Az eddigiek alapján Kaján Imre elmondta: nemcsak a városból, hanem a környékről és a szomszédos megyékből is folyamatosan érkeznek a vendégek. Nem kizárt, hogy a hétvégén a tízezredik látogatót is köszönthetik.

 


Látogatási idő és rend:

Hétköznap (hétfő-péntek)
08.00-10.00
szervezett iskolás csoportok
10.00-11.30
egyéni látogatók
11.30-14.00
szervezett iskolás csoportok
14.00-15.00
egyéni látogatók
15.00-16.00
szervezett csoportos látogatók
16.00-20.00
egyéni látogatók
 
Hétvége (szombat-vasárnap)
08.00-20.00
egyéni látogatók

    

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)