2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Dombérozás 32 településen

2022. június 29. szerda, 14:40
Szerző és fotó: Antal Lívia
Hatodik alkalommal kerül sor a Göcseji Dombérozó rendezvénysorozatára július 8-a és július 17-e között 32 település részvételével. A tájegység kulturális értékeit felvonultató rendezvényt eddig a novai aratónapokkal együtt nyitották meg. Az eseménynek most a Göcseji Tudásközpont Zalaegerszegi Helyi Termék Piac ad otthont.

A göcseji falvak hatodjára mutatkoznak be

Sajtótájékoztató Nován

Magai Ágota főszervező-ötletgazda elmondta, hogy a szervezők úgy gondolták, hogy ezúttal legyen önálló megnyitó ünnepsége Göcseji Dombérozónak, amit Zalaegerszeg vállalt magára. Az idei rendezvénysorozat vezérfonala a Göcsej népi építészete, építészeti örökségei, amelyekről előadásokon hallhatnak az érdeklődők, és amelyek külön is látogathatók lesznek a helyszíneken. Mint mondta, az itt élőknek felelőssége van abban, hogy a tájegység fejlődjön, és ehhez ad egy kiváló eszközt a Göcseji Dombérozó a települések értékeinek bemutatásával.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt emelte ki, hogy a dombérozó összefogja a településeket, módot adva építészeti, kulturális és gasztronómiai értékeinek közös megjelentetésére. 

Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke úgy vélekedett, hogy a falvakban fellehető értékeket teszi élővé és rendszeresen felmutathatóvá a Göcseji Dombérozó. Ezért különleges, és emiatt válhat akár turisztikai desztinációvá.

Tolvaj Márta Zalaegerszeg képviseletében arról beszélt, hogy fotókiállításokkal, népzene-, néptánc- és népdalelőadásokkal, kézműves bemutatókkal, gyermek játszóházzal és vásári forgataggal várják az érdeklőket a július 8-án 11 órakor kezdődő nyitórendezvényre. Mint mondta, az eseménynek helyt adó Göcseji Tudásközpontot és a Göcseji Dombérozót ugyanaz a szándék, a tájegység értékeinek, népi kultúrájának és építészetének éltetése, megismertetése vezérli.

A rendvezvény megnyitója a Göcseji Tudásközpontnban lesz, ahol nemrég kézműves napot tartottak (felvételünkön)

Németh József, Nova polgármestere elmondta, hogy július 9-én immár 33. alkalommal rendezik a Göcseji Aratónapot a népművészet és a kétkezi munka értékeinek méltatása jegyében. Az aratóversenyt követően hagyományőrző táncegyüttesek lépnek fel. A göcseji paraszt-polgári viseletekből valamint a folkglamour mennyasszonyi ruhákból divatbemutatót tartanak.

A Göcseji Dombérozó idei rendezvénysorozatában 32 falu kínál programokat. A teljesség igénye nélkül Kustánszegen „kibeszélővel” várják az érdeklődőket, Becsvölgyén a településen talált középső rézkori női idol szobrocskáról tartanak kiállítást, Nagylengyelben a göcseji falvak építészetét mutatják be, Zalaszentgyörgyön pedig lakodalmas forgatagból adnak ízelítőt.

A tavalyi novai aratónapon

Farkas Imre Józsefné, a záróeseménynek helyt adó Gellénháza polgármestere elmondta, új programelemként első alkalommal rendezik meg a Dombérozó Focikupát. A falvakból főzőcsapatokat is elvárnak, hogy együtt ünnepelhessék meg összetartozásukat. Kulturális műsorral, kézműves vásárral és koncertekkel is készülnek a rendezvénysorozat méltó lezárására.

A Nován tartott sajtótájékoztatón Magai Ágota és Kovács Dezső, a főtámogató cég, a NASTE Bau Kft. ügyvezetője szponzori megállapodást írtak alá.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK