Vezető hírek
Egerszeg Fesztivál és más programok
Bábszínház az utcán, színház a Kvártélyházban
Balaicz Zoltán polgármester kiemelte: az előzetes elképzelésekkel ellentétben mégis lesz Egerszeg Fesztivál, bár takarékon. Az energiaválság miatt sokáig úgy nézett ki, hogy egyáltalán nem rendezik meg a programot, ám egyéb szponzorok bevonásával, külső forrásokból és önkormányzati támogatással mégis megvalósul a rendezvény, de szerényebben mint korábban.
A fesztivál része – sőt afféle alapja – lesz a 10. Színházi Olimpia keretein belül zajló Bábszínházi Világtalálkozó, mely már az előző hétvégéken is színes programokkal szolgált a Dísz téren. Az utolsó és egyben legbővebb hétvége (június 16-17-18) eseményeit Szűcs István, a Griff Bábszínház igazgatója ismertette. A találkozó nemzetközi lesz és körülbelül negyven utcaszínházi programra számíthat a közönség. Artisták, cirkuszi bábosok, gólyalábasok, varieté, paravános bábelőadás egyaránt lesz, de mechanikus játszótér is várja a közönséget a belváros főterén. Nem kizárólag gyerekprodukciók ezek, minden korosztályra számítanak - hangzott el.
Tompa Gábor a Kvártélyház Kft. ügyvezetője a nyári színházi évadról és az Egerszeg Fesztivál programjairól számolt be. A fesztivál felvezetéseképpen június 11-18 között rendezik meg immár 10. alkalommal a ZA-KO (Zalaegerszegi Kortárs) Művészeti Fesztivált. A színházi program ismét különleges csemegékkel szolgál, idén főleg zenés előadásokat, dalos, verses, improvizatív esteket láthat a közönség.
Kósa Ruben, Tompa Gábor, Balaicz Zoltán, Szűcs István, Zimborás Béla
A Kvártélyház Nyár pedig június 21-én indul a Meseautóval. Az idei repertoáron ezenkívül A Pál utcai fiúkat, az Ájlávjú musicalt és a Zalai Táncegyüttes műsorát láthatják a nézők. Utóbbi vezetője, Kósa Ruben elmondta: már évek óta együtt dolgoznak a színházzal és öröm számukra, hogy újabb és újabb közös produkciók születhetnek.
Ami az Egerszeg Fesztivált illeti: a Széchenyi téren és a Dísz téren is lesz színpad, ahol a három nap alatt több koncertre kerül sor. Fellép többek között a Vad Fruttik, az Ocho Macho, a ManGoRise és a Paso. Emellett számos kísérőprogram, valamit bor- és gasztroutca színesíti a kavalkádot.
A fesztivál részeként a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala vármegyei Kirendeltségének fejlesztőfoglalkozásain résztvevő gondozottak kézműves alkotásait is megtekintheti és megvásárolhatja a közönség – erről Zimborás Béla igazgató tájékoztatott.
A részletes programok a Kvártélyház és a Griff Bábszínház honlapján és Facebook oldalán érhetők el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen