Vezető hírek
Licittárcsák a magasban
Az Arany Bárány Hotel pinceklubjában zajló licitet megelőzte a beérkezett festményeket, szobrokat, grafikákat felvonultató Novemberi Kiállítás. Itt a közönség nemcsak érdekes tárlatvezetéseken vehetett részt a rendezvény egy hete alatt, hanem ki-ki meg is jelölhette a számára kedves alkotásokat. Első körben ezek a művek kerültek kalapács alá.
Eredményes volt a Decemberi LICIT
Wahorn András volt a kikiáltó
Az egyesület több mint félszáz képzőművészt keresett meg, hogy vegyen részt a tárlaton, és az azt követő aukción; közülük negyvenhárman adtak be valamilyen munkát az eseményre.
Mint ahogy dr. Kostyál László művészettörténész az aukciót megelőző utolsó tárlatvezetésen fogalmazott: az elmúlt harminc évben – mióta ő a szakmában dolgozik – nem volt a városban ilyen horderejű kiállítás, ami ennyi helyi alkotót sorakoztatott volna fel. Ráadásul hagyományos értelemben vett árverésre sem került sor nagyjából a múlt század óta.
Negyven alkotás talált gazdára
Az egyesület összesítése alapján a 115 kiállított műből negyven talált gazdára az árverés során; mintegy 2,3 millió forint értékben. A vidám, kötetlen esten Wahorn András képzőművész volt a kikiáltó, aki örömét fejezte az iránt, hogy ennyi embert megmozgatott az árverés, bőven akadt licitáló és a drágább tételek közül is jó néhány gazdára lelt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen