Vezető hírek
Miért jófejek a pálosok? - Tárlatvezetés miseborral
Programok a Göcseji Múzeum Pálosok című kiállításához kapcsolódóan
A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó program a "Miért jófejek a pálosok?" címet kapta. A rendezvényen Simmer Lívia és Havasi Bálint régészek rendhagyó, személyes hangvételű tárlatvezetést tartanak az egyetlen magyar alapítású férfirend történetéről, illetve a Zala megyei pálos emlékek kutatásának eredményeiről és a közösségi régészetről.
Forrás: Göcseji Múzeum
Mint az a múzeum honlapján olvasható, a tárlatvezetést követően a résztvevők megkóstolhatják a pálos miseborokat, amelyek különleges kapcsolódást kínálnak a rend szellemiségéhez. A pálos rend az utóbbi években a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetével együttműködve készíttet misebort, amelyet többek között a częstochowai kolostorban és a budapesti apostoli nunciatúrán is használnak szentmiséken. A kóstoló alatt a résztvevők betekintést nyerhetnek ebbe az egyedülálló kezdeményezésbe, amely a hagyományok és az innováció összekapcsolásával született.
Forrás: Göcseji Múzeum
A Pálosok rendtörténeti kiállítás március elsejéig látogatható. A tárlathoz kapcsolódóan addig még több programmal is várják az érdeklődőket. Január 30-án például Pálos kolostorok címmel egy dokumentumfilmet láthatnak a nézők a rend régészeti örökségéről. A film a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti kutatásainak eredményeit, a pálos kolostorok feltárásának izgalmas folyamatát, valamint a civilek szerepét mutatja be a történelmi emlékek megőrzésében.
Mindkét rendezvényre lehet még regisztrálni a Göcseji Múzeum honlapján (a Facebook-oldalukon található linkeken).
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Megszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekAz ősember nem volt primitív és nem a lakása falára rajzoltÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóKörmenden vendégeskednek Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotásaiKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonSokat látott a világból a National Geographic Magyarország szerzőjeStatárium a törvényszéken: színdarab a bírói függetlenség jelentőségéről top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala