2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Táncjáték és díjátadások

2023. január 22. vasárnap, 21:22
Szerző: -pet- , Fotó: pP; S.P.
A 65 éves Zalai Táncegyüttes „A székelyek” című műsorával ünnepelte Zalaegerszeg városa a magyar kultúra napját. A Hevesi Sándor Színházban rendezett gálaest keretében a kulturális ágazat néhány kiemelkedő dolgozóját is díjazták, átadásra került továbbá a Kultúra mecénása díj.

Kultúra napi gálaműsor a színházban

Az egybegyűlteket dr. Besenczi Árpád színházigaztó, majd Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, aki az est során Zalaegerszegért-díjban részesítette Beregszász polgármesterét, Babják Zoltán. Ukrajnai testvérvárosunk vezetője már decemberben megkapta az elismerést, ám akkor nem tudott részt venni az átadási ceremónián, erre csak most nyílt alkalom. A beregszászi polgármester megköszönve a díjat szólt a két város között működő intenzív és sokoldalú kapcsolatról. Megköszönte, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben számíthatnak a zalaegerszegiek önzetlen segítéségre, támogatására.

Színpadon a Zalai Táncegyüttes

A magyar kultúra napja alkalmából immár hagyomány, hogy a város elismerésben részesíti a közművelődési, a könyvtári, a múzeumi és a levéltári ágazat egy-egy kiemelkedő munkát végző munkatársát, mégpedig az adott intézmény javaslata alapján. A múzeumi ágazatból idén Takács László régésztechnikus vehetett át elismerést. Két évtizede erősíti a Göcseji Múzeum csapatát. Munkája szorosan összefonódott az intézmény nagy feltárási projektjeivel, mint például a Zalaegerszeg-Zalalövő vasútvonal korszerűsítése, Zalaegerszeg belváros rekonstrukciója, a Kis-Balaton Vízvédelmi rendszerének fejlesztése, az M76-os gyorsforgalmi út építése, valamint a Zalaegerszegi Tesztpálya kialakítása.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere (középen) most vette át a Zalaegerszegért díjat

A közművelődési ágazat díjazottja ezúttal Bednárikné Rácz Enikő, a Keresztury VMK igazgatóhelyettese lett. A főiskola elvégzése után előbb a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkatársa volt, majd az Öveges József Általános Művelődési Központba került, ahol 2013-ig az iskolai és a településrészi kulturális rendezvények és csoportok létrehozásával, szervezésével foglalkozott. Közben a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán művelődésszervező egyetemi oklevelet, 2015-ben pedig mediátor végzettséget szerzett. 2016-tól a Keresztury Dezső VMK igazgatóhelyettese, 2020 óta pedig az Apáczai Csere János intézményegység szakmai vezetője.

A könyvtári ágazat díját Dóráné Mészáros Anikó, megyei könyvtárellátási csoportvezető vehette át. 1997-ben szerzett orosz szakos tanári és könyvtáros diplomát a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Ezután a Deák Ferenc Megyei Könyvtár munkatársa lett, immár 25 esztendeje szolgálja a város és a megye olvasóközönségét. 2017-ben megbízást nyert a megyei könyvtárellátási csoport vezetésére. Tevékenyen részt vett a könyvtár 2018-19-ben, európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztési munkálataiban. Több éve a Zalai Könyvtári/levelező című megyei szakmai folyóirat szerkesztője.

A Kultúra mecénása díjat a Jadran-Mart Kft. kapta

A levéltári ágazat munkatársainak járó elismerést idén Molnár András főlevéltáros, igazgatóhelyettes, címzetes igazgató kapta. 1985-ben történelemtanári és könyvtárosi oklevelet szerzett. Már főiskolai tanulmányai során elmélyült benne a levéltári források szeretete, másrészt pedig az 1848-as forradalom és szabadságharc iránti érdeklődés. Első és eddig egyetlen munkahelye 1985 óta a zalaegerszegi levéltár. Már munka mellett kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, levéltár szakon. 1995. január elsején az intézmény igazgatóhelyettese, 2000. július elsején pedig igazgatója lett, mely posztot 2022-ig töltötte be. A reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc zalai eseményeivel, valamint másik kedvenc témájával, a második világháború idején tevékenykedett zalai alakulatok hadtörténetével kapcsolatban 1984-től 2022-ig 239 tudományos publikációja jelent meg.

A díjátadó pillanatai: Takács László, Bednárikné Rácz Enikő, Dóráné Mészáros Anikó és Molnár András vehettek át elismerést

A rendezvényen adták át a Kultúra mecénása díjat, melyet idén az Aegon Biztosító Zalaegerszegi kirendeltsége (a Jadran-Mart Kft.) kapta. A cég az elmúlt években lépett fel komoly támogatóként a Keresztury Dezső VMK életében. Az iroda által biztosított keretből az intézmény éves szinten több rendezvényt is meg tud valósítani, amelyek a támogatásnak köszönhetően ingyenesen, vagy az eredeti költségekhez képest kedvezőbb áron látogathatók. Nagy Kálmán festőművész alkotását Stancsics József irodavezető vette át Balaicz Zoltántól, és Vigh László országgyűlési képviselőtől.

A gálaest "főszereplői" a rendezvény után (Fotó: Seres Péter)

A díjátadás után a Zalai Táncegyüttes A székelyek című produkcióját láthatta a közönség. Az előadás koreográfusa és egyik szereplője Kósa Ruben, valamint Kósa-Kemes Laura volt. A táncjátékot kiegészítették Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó anekdotái. Az előadás a magyar, valamint ennek részeként a székely kultúra sokszínűségét mutatta be. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK