Vezető hírek
A jövő, az alkotás és az ember
Kézimunka-kiállítás Alsónemesapátiban
Az alsónemesapáti hímző szakkör Kocsisné Koszorús Anikó népi iparművész szakmai irányításával dolgozik. A Zala Megyei Népművészeti Egyesület oszlopos tagja, ahogy Bedics Zsuzsanna is, aki berendezte a kiállítást, hangzott el Devecz Erzsébet, az egyesület elnökének köszöntőjében.
Minden elemében a jövőről, az alkotásról és az emberről szól a kiállítás, amely a múlt emlékeit őrzi, hangsúlyozta megnyitó beszédében Pereszteginé Cziráki Katalin, Alsónemesapáti polgármestere. Mint mondta, a kézműveskedés, a varrás, a hímzés a népi hagyományokból erednek, és egyaránt sajátos ágai a művészetnek. Aki alkot, annak szelleme örökké fiatal marad, a megszületett remekek pedig nemcsak alkotóját, de környezetét is boldogsággal töltik el. Mindemellett nevelő hatással is bír, hiszen utat mutat a gyerekeknek, hogyan tudják hasznosan eltölteni szabadidejüket. A polgármester kiemelte, a kiállítás az alkotó közösségek munkájának hű lenyomata, az önkormányzat ezért is támogatja szívesen tevékenységüket.
A hímző szakkör 2014-ben indult, akkor az NMI a közművelődési intézmények újranyitását segítő Kapunyitogató programjához csatlakozva, ismertette Krápicz Lászlóné Ili, közművelődés-szervező. A kezdeti 14-16 fős létszám mára lecsökkent, de, mint mondta, bízik abban, hogy újra többen lesznek. A Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért múlt évben meghirdetett felhívásában a hímzés szakkör megvalósításra pályáztak. Kiemelte, nagyon büszke arra, hogy a kis létszám ellenére végigvitték a szakkört, és mind a 15-féle alkotás elkészült a kiállításra. Ismét jelentkeztek, ezúttal a babamama horgolásra és a papírfonásra. A közművelődés-szervező bemutatta, és méltatta a szintén 2014-ben megalakult kreatív varró szakkör, valamint a 2021-ben létrejött horgoló szakkör tevékenységét is.
A kiállítást Kuglics Gábor, a NMI Zala Vármegyei Igazgatóság módszertani referense nyitotta meg. Mint mondta, gyönyörű alkotások születtek a program révén, amelynek értéke az együtt töltött idő és az egymástól való tanulás lehetőségében is megmutatkozik.
A hímző szakkör munkáiból többek között kötények, neszesszerek, aromapárnák, táskák láthatók a kiállításon, amelyek fehér lyukhímzéssel, orosházi gyapjúhímzéssel, kézi madeirával, valamint délalföldi hímzéssel készültek. A tárlaton a paraszt-polgári viselet két öltözetét, egy ünnepi és egy hétköznapi női ruhát, valamint egy szűrt is bemutattak.
A rendezvényen Sági Abigél működött közre. Az általános iskoláskorú, tehetséges népi énekes fejlődését a Zala Megyei Népművészeti Egyesület mentorprogrammal segíti.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen