Vezető hírek
A kerámiázásban rengeteg lehetőség van
Az ország egész területéről és Szlovéniából 40 fazekas, keramikus lakta be a Gébárti-szabadidőparkot. Gyönyörű alkotásaik a szakma különböző ágait, technikáit mutatták be a közönségnek. Mint Skrabut Éva, a programot rendező Zala Megyei Népművészeti Egyesület vezetője elmondta, a kiállítók közül sokan éppen Zalaegerszegen szerezték meg kézműves mesterségbeli tudásukat. Innen „nevelődtek ki”, például OKJ-s képzés keretében, és ilyenkor visszatérnek az „anyaintézményhez”.
Fazekastalálkozó a Gébárti-tónál
Hozzátette még: nem a zalaegerszegi fazekas fesztivál az egyetlen, mert Debrecen városa is rendez ilyent, de ott inkább a nemzetköziségen van a hangsúly, tehát a magyar mesterek számára a zalai a legnagyobb volumenű közös rendezvény. Mindennek a története Németh János Kossuth-díjas keramikusművész, civilek és a Göcseji Falumúzeum kezdeményezésének köszönhető, melyhez később csatlakozott, majd 3 éve önálló szervezője lett a fent említett népművészeti egyesület. A helyszín is így tevődött át a skanzenből Gébártra, ahol immár kiegészítő programokat kínálva a Kézművesek Háza is társult az eseményhez. Így szakmai előadásoknak és kiállításnak adott otthont idén is.
Az előadók között volt Bánföldi Ferenc, aki Kecskemét közeléből érkezett a találkozóra és saját maga által kifejlesztett szódamázas kerámiakészítés technikájáról tartott ismertetőt.
- Szeretek mindig a határon mozogni. A szódakerámia készítésének van egy irányított része, de a készítési technika miatt van esetlegesség is a dologban – mondta Bánföldi Ferenc. - A kerámiázásban rengeteg lehetőség van, szinte egy élet is kevés az egészet kitapasztalni. A víz, a hő, a levegő is beleszól a végeredménybe és én is teszek hozzá valamennyit. Már gyerekkoromban elvarázsolt, hogy mit lehet kihozni az agyagból. Zalaegerszegen most vagyok először, és nagyon tetszik a rendezvény, a vendéglátás, a helyszín, és a társprogramok, melyek nagyon kellemes „háttérzajt” adnak egész nap.
Az említett háttérzaj alatt két napos folklór műsort kell érteni, néptánccsoportok és népzenészek közreműködésével. A program része volt még a szokásos fazekasverseny, helyszínen készített munkákkal. A gyerekeket pedig kiemelkedően színvonalas népi játszóház és kézműves lehetőségek várták.
A hivatalos megnyitón Balaicz Zoltán polgármester egy a jövőre nézve bíztató hírt is közölt. A fazekastalálkozó megrendezése ugyanis bizonytalan pályázati forráshoz kötött volt eddig. A biztos folytatás érdekében az önkormányzat a következő évre nagyobb támogatást kíván adni e célra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás