Vezető hírek
A női minőség megjelenése a népmesékben
Meseterápia Gaál Zsuzskával a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban
Márciusban a női lélek volt soron, a Hajnalka című népmeséhez kapcsolódva. Ma már egyre inkább elterjedt tény, hogy a népmesék terápiás hatással bírnak köszönhetően szimbólumrendszerüknek, de az asszociációs képességeinket is fejlesztik. A nevezett mesekörben a gyógyító történet elmondását ráhangoló feladat előzi meg. Így a jelenlévők kicsit összehangolódnak, könnyebben kilépnek az éppen őket érintő aktuális élettörténetből és a mesére tudnak figyelni.
Gaál Zsuzska a foglalkozás elején röviden szólt a meseterápia működéséről, illetve a női minőség mesei megjelenéséről. A nők legtöbb esetben látszólag passzív várakozó státuszban vannak, és sokszor a párválasztás kérdése kapcsolódik hozzájuk. De ennél több összetevő tartozik a női lélekhez a népmesékben, akkori is, ha hagyományosan a férfi a cselekvőbb a történetben. Ennek az aktivitásnak a célja pedig éppen a nő megtalálása.
Szóba kerültek a társadalomtól ideiglenesen elvonuló nők lelki történései. Mert néha ki kell vonni magunkat a közösségből, hogy újra magunkra találjunk. A magunkra találás legjobb helyszíne a természet öle, mely a mai kor emberétől egyre távolabb esik.
Érdekes felismerésekhez juthatunk a mesék által. Például sokszor a negatívnak ítélt szereplők mozdítják ki a főhőst és ezzel terelik a jobb élet felé (be kell ugrani a kútba, el kell hagyni az otthont).
A rosszabb élethelyzetekben hajlamosak vagyunk kívül keresni az ellenséget, pedig az leginkább belül van, valamely bennünket akadályozó, nekünk ártó tulajdonságban, mely nehezíti a cél elérését. Ez lehet konokság, szorongás és még sok egyéb, tette hozzá Gaál Zsuzska.
Szó esett még az önismeret és önelfogadás fontosságáról is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala