Vezető hírek
Bútorfestők tárlata: az ecsettől a mennyezetig
Több tájegység templomkazettáit dolgozták fel
A vándorkiállítást, mely a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megyei Népművészetért Alapítvány jóvoltából járja az országot, Kiss-Molnár István, a ház igazgatója köszöntötte. Ament Éva bútorfestő népi iparművész, szakoktató tehetséges, békési tanítványainak keze munkái láthatók bő két hónapig Gébárton. Az alapképzést végzett csoport nem állt meg és a mesterfokozatot is megszerezték kitartó, lelkes gyakorlással. Sőt felkérésre a lökösházi katolikus templom 13 méteres karzatelőjét, és karzatalját valamint egy szlovák szobabelsőt is megfestettek eme technikával.
A bútorfestést az 1700-as években művelték hazánkban a legmagasabb szinten. Az akkori céhekben a szakmai szamárlétrát végigjárva, folyamatos visszajelzésekkel fejlődtek ki a mesterek, mondta többek között Ament Éva a megnyitón, amit már 25 korábbi előzött meg az elmúlt 3 évben és még mindig nincs vége a meghívások sorának. A templomkazetta-gyűjtemény nem egy tájegységet mutat be, a tanítványok az ország több pontjáról gyűjtötték hozzá az anyagot.
A Hagyományok Háza akkreditált képzést is szervezett e témában. Az egyre népszerűbb kézműves tevékenység terjedését segítik a Nemzeti Művelődési Intézet Aszakkörei szerte az országban. Zalaegerszegen is folyik jelenleg egy ilyen képzés Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Alkotóházak Országos Egyesületének elnöke vezetésével.
Ament Éva még megjegyezte, nagyon sok gyakorlást igényel ez a művelet, hiszen nem előrajzoltak a minták, melyeket egyetlen vonással, biztonságos ecsetkezeléssel kell meghúzni.
A megnyitón még elhangzott, óriási szellemi örökség a templomkazetta és a bútorfestés, melyet sokan nem is nagyon ismernek. Nemcsak a civilek, hanem a néprajzkutatók is adósak ennek a feldolgozásával. Eddig három kiadvány jelent meg e témában és most készül a negyedik, de még rengeteg a kutatni való.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala