2025.06.17., kedd - Laura, AlidaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kézműves nap és verbunk fesztivál a Göcseji Tudásközpontban

2025. június 15. vasárnap, 15:56
Szerző, fotó: Bánfi Kati
A kézművesség világnapja (június 10.) alkalmából immár negyedszerre rendezték meg a Göcseji Kézműves Napot. A Göcseji Tudásközpont-Zalaegerszegi Helyi termék Piac azonban nemcsak a kézműveseket várta, hanem új helyszínként házigazdája volt a XXV. Kárpát-medencei Verbunk Fesztiválnak és az ehhez kapcsolódó viseletkiállításnak is.

Mesterségbemutatók, viseletkiállítás és néptánc-verseny

A program a Zalai Táncegyüttes utánpótlás csoportjainak műsorával indult. Majd Sümeginé Horváth Anita, a ház igazgatója, Böjte Sándor Zsolt településrészi képviselő és Nikitscher Bernadette, a Göcseji Kézműves Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket. Elmondták, hat egyesület képviseletében közel 50 kézműves van jelen, akik nemcsak bemutatják mesterségüket, hanem segítségükkel ki is lehet próbálni azokat. Élő példákat hozva arra, ahogy egykor a falun élő emberek szinte minden használati tárgyat maguk készítettek. 

Sőt, hasznosítottak is mindent, szinte ismeretlen volt a szemét fogalma, hangsúlyozta Hámori Sándor viseletgyűjtő, aki a házban folyó verbunk fesztivált kiállítással egészítette ki. Elmondta, az idei táncok (tyukodi, Felső-Tisza-vidéki) helyszínén, Szatmár megyében, nehezebb utolérni az eredeti népviseletet, ezért a környékbeli ruhákból hozott válogatást. Főként férfi viseleteket, de mivel ezek magukban kevésbé mutatósak, női ruhákkal egészítette ki azokat. Arról is beszélt, hogyan lett egykor az ünnepi viseletből akár többszöri javítással, áthímzéssel, átörökítéssel hétköznapi ruha, végül a háztartásban egyéb célokra felhasznált textília. 

Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője volt a verbunk fesztivál szervezője. Elmondta, új helyszín a verseny történetében a Göcseji Tudásközpont, ahol 12 fiatal mutatja be a kötelező és a szabadon választott táncot. Az előbbi Tyukod faluból származik, Kajus László lépéseivel, cifrázásával. Merthogy ma már nemcsak tájegységek, hanem azon belül falvak, sőt a falun belül egyes adatközlők táncai is ismeretesek. A szabadon választott tánc pedig szintén a Felső-Tisza-vidékről való. A produkciókat négy tagú szakmai zsűri bírálta el.

A legjobbak az EgerszegFeszt harmadik színpadán a szélesebb közönség előtt is bemutatták tudásukat. Mivel érdeklődésből nem volt hiány a piacon sem, kissé szűkösnek tűnt a verseny helyszíne. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)