Vezető hírek
Néptáncosok évzárója a Liszt-iskolában
A táncok felidézik eleink egykori életét
A népi hagyományok, a tiszta forrás és a zenei gyökerek adják a képzés alapját, amellyel az 1-6. évfolyamon folyik a néptánc és népzene oktatás. Ezek a dalok, táncok felidézik eleink egykori életét, szokásait, dolgos hétköznapjait. A gyűjtők az utolsó pillanatokban mentették meg ezt a folklór örökséget, melyet a következő generációnak tovább kell adni, hangzott el többek között a rendezvény megnyitóján.
A műsort Varga-Salamon Éva tanítónő, néptáncoktató állította össze és tanította be. A műsort az 1-3. évfolyam Körtánc Alapfokú Művészeti Iskola Liszt-iskolás kisdiákjai nyitották, Vajda József népdalgyűjtő, az iskola egykori igazgatóhelyettese által csokorba szedett Göcseji lakodalmassal. A néptáncosok mellett az idei országos népdaléneklési versenyen rész vett és helyezést elért hatodikos diáklányok is színpadra álltak.
További vendégfellépők voltak Kiss Norbert tanítványai a Binkó és Kis Binkó Néptáncegyüttesek, valamint a Zalai Táncegyüttes néhány tagja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen