Népviseleti menyasszony-babák kiállítása a Gébárti-alkotóházban

„Az én babám lakodalmast játszik” - a kiállítás témája a tájegységek esküvői viselete

A tárlat témája az esküvő. Azonban nemcsak menyasszonyi ruhák láthatók Nagy-Magyarország különböző tájegységeiről, hanem a leányok, menyecskék öltözete is. Külön figyelmet fordítottak az alkotók, akik között több népművészet mestere is található, a fejdíszek bemutatására.

Szerencsére részletes leírás van a 10 tájegység jellemző esküvői ruházatáról, mert bizony magyarról magyarra kell ma már fordítani ezen öltözékek egyes elemeinek a nevét. A párta még nagyjából megvan, de például az ormánsági viseletnél csak nézünk, hogy mi és hol, mert szinte csak ismeretlen szavak jellemzik a babák leírását (tilángi, bikla, keble, eruha, kisinög). Jó mélyre és alaposan kutathattak mindehhez az alkotók, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság Róza baba készítői és a Keszthelyi Babavarró Klub tagjai. Szépség és sok érdekesség jellemzi a kiállítást, mely az emberi élet egyik jelentős fordulójának népi „divatját” idézi fel. A házasságkötés a nők életében hozott jelentősebb változást. El kellett hagyni a szülőházat és nagyobb lett a felelősség, több a munka. Ezen változásokat nemcsak a hajviselet, hanem a ruházat is tükrözte. 

Az esküvői ruhának három változata létezett a Kárpát-medencében. A legszebb ünnepi öltözetben házasodtak, és a ruhán jelzésszerűen utaltak az alkalomra (Sármellék, Kalotaszeg). Máshol fekete volt a menyasszonyi ruha vagy vallási okból – mint az evangélikus sváboknál –, vagy valóban a divatot követve. A XIX -XX. század fordulóján jutottak először a paraszti sorban élők minőségi fekete gyári anyaghoz (Mezőkövesd). És végül a XX. század első harmadától polgári hatásra megjelenik a fehér vagy fehér alapú menyasszonyi ruha (Buják). 

A részletes leírások sok támpontot adnak és nemcsak a címadó népdal (ami egyébként göcseji), hanem egyéb dalsorok is eszünkbe jutnak közben. Hogyan is volt amikor Danikáné lányát bíborban, bársonyban, gyöngyös koszorúban vitték. Szigorúak voltak az előírások a megjelenést illetően, melyek szavak nélkül adtak információkat a hölgyek lány, menyasszony, menyecske mivoltára. Volt, ahol konfirmációtól a lakodalomig lehetett pártát hordani, majd a felkontyolás után jött a gyöngyös főkötő, erre egy kis dulándé, azaz kontyoló fátyol került (Kalotaszeg).

Máshol a lakodalomtól az első gyermek születésig dukált a művirágos koszorú (Mezőség). Az ország más részein tükrös volt a koszorú, fejpántot, hajszorító kendőt, hajat eltakaró kobakot hordtak. Kivételes volt a kurta szoknyahossz miatt Galgamente, amit még pofándlival, csípőpárnával és piros csizmával tettek „vadítóbbá”. A szoknya eleji masni, az elibevaló is szokás volt, ahogy a nyecces kendő, hátul hosszan lelógó szalaggal. 

A kiállításon felvonultatott 10 tájegységhez térképmelléklet is található, így történelmi, földrajzi, nyelvi, vallástörténeti ismereteinket is gazdagítja a tárlat. Az egyre kellemesebb kiránduló időben érdemes felkeresni ezért a tóparti alkotóház galériáját.