Új vezető a Zalai Táncegyüttes élén

Idén januártól pedig ő vezeti a nagy múltú Zalai Táncegyüttest. A fiatal együttesvezetővel többek között arról beszélgettünk, hogy mik a tervei és mit jelent számára a kortárs néptánc.

A tradíciótól a táncszínházi produkciókig

- Úgy kezdődött, mint sokak esetében, hogy a szüleid néhány óvodai műsort követően „beírattak néptáncra”?

- Egyáltalán nem! Sőt! Az Ady-iskola rajztagozatára jártam, de délutáni foglalkozás keretében volt néptáncoktatás. Ott kezdődött minden. Aztán az első fellépések alkalmával a szüleim rácsodálkoztak, hogy „Hűű, de jól áll a gyerek kezében a bot!” Pár hónapra rá, a családunk egyik ismerőse megkeresett minket, hogy a Zalai Táncegyüttes épp tagokat keres az utánpótlás csoportba. Jelentkeztem, és a sorsom ezzel megpecsétlődött.

Kósa Ruben

- Mi fogott meg a néptáncban egy 9-10 éves kisfiút?

- Tulajdonképpen minden. A közösség, a népzene, és persze maga a tánc, a mozgás. A mai napig szinte csak népzenét hallgatok, és ehhez kötődő eseményeken veszek részt. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkalomadtán ne érezném jól magam egy olyan szórakozóhelyen, ahol mai slágereket játsszanak. De alapvetően hű maradtam a népzenei vonalhoz. Kísérletezni persze szeretek, ezért is csatlakoztam egyetemista koromban az ExperiDance csoporthoz, ami a néptáncot a modern színpadi előadásokkal vegyíti.

- Ilyen kísérleti jellegű, vagy kortárs előadásokat szeretnél a Zalai Táncegyüttessel is létrehozni?

- Ilyeneket is, de mindig csak az autentikus folklór műsorok után. A néptánc alapú, kortárs táncszínházi vonal nagyon érdekel. Ennek is van több fajtája: van, amelyik már nagyon modern, és csak elemeiben tartalmaz népies jelleget, és van autentikusabb változata is. Én inkább ez utóbbihoz vonzódom. Aki esetleg látta januárban a színházban rendezett magyar kultúra napi gálaműsort, már tapasztalhatott ebből valamit. „Keresztútról jövék” címmel pont egy ilyen táncszínházi előadással készültünk. A dolog érdekessége volt az is, hogy az amúgy egyszerűnek tűnő szerelmi történetbe belecsempésztük a göcseji hiedelemvilágban szereplő „fődi ördög” alakját. Aki tulajdonképpen a gazdáját szolgálva, segíti is őt megszabadulni a saját, belső ördögeitől. Ezekben a táncszínházi produkciókban amúgy az a jó, hogy sok minden lehet a történet alapja: néphagyomány, mese, klasszikus irodalmi mű, bármi.

- Ha már hagyományoknál tartunk. Egy nagy múltra visszatekintő táncegyüttes irányítását vetted át, mondhatni egészen fiatalon. Mik a terveid, és van benned néha egy kis drukk, hogy minden úgy sikerül-e, ahogy szeretnéd?

- Óriási megtiszteltetés, és annál nagyobb felelősség is, hogy engem választottak vezetőnek. Pláne, mert olyan kiváló elődeim voltak, mint Orsovszky István és Varga János. Utóbbi szerencsére nem intett búcsút a városnak, hiszen továbbra is a Körtánc Művészeti Iskola vezetője maradt, így a Zalai Táncegyüttes utánpótlásának egy részéről ő gondoskodik. A már említett táncszínházi vonalon kívül, szeretném ha az együttes ismét részt venne úgynevezett minősítő fesztiválokon. Erre már jó pár éve nem került sor. Májusban, és majd ősszel is lesz egy ilyen jellegű területi fesztivál, ezekre készülünk. 15-20 perces produkciókkal kell nevezni. Reméljük, hogy sikerül „megvédeni” a „Kiválóan minősült” címet, hiszen ezt már többször elnyerte az együttes. De Erdélybe, és külföldre is megyünk a nyár folyamán, mert ilyenkor nagyon sok ország szervez nemzetközi folklór-, vagy összművészeti találkozókat. Szeretném folytatni tehát azt a komoly és alázatos munkát, amit az elődök elkezdtek: a hagyományápolástól kezdve, az utánpótlás nevelésen át egészen a saját előadások készítéséig.

Nemcsak az autentikus néptánc, hanem a táncszínházi vonal is érdekli az új vezetőt (Fotó: Gorácz József)

- Hány embert kell „mozgatnod” ha egy-egy produkcióra, vagy fesztiválra készültök?

- Elég sokat, hiszen több, mint száz főt számlál a Zalai Táncegyüttes. Az úgynevezett nagyegyüttesben nagyjából 25 állandó tag van, ezenkívül van három utánpótlás csoportunk (a Böcörgők, a Mukorgók és az Iglice), akiknek a tagjai még gyerekek; az alsósoktól kezdve a felsőbb- és középiskolás évfolyamokig. Szinte nincs olyan nap, hogy a délutáni és esti órákban ne próbálnánk valamelyik csoporttal a VMK-ban. Szerencsére kiváló kollégáim vannak, Horváth Gábor a gyerekcsoportoknál, Kemes Laura (aki a civil életben is a párom) pedig a nagyegyüttesben segíti a munkámat. De tulajdonképpen mindenki kiveszi a részét a feladatokból.

- Mennyire sikerül a legifjabbakat kirántani a digitális világból, és a hagyományőrzés felé terelgetni őket?

- Nincs gond ezzel, nyitottak, érdeklődőek a gyerekek. A néptánc és a zene világa, vagy a fellépésekre való készülődés gyorsan elvarázsolja őket. Egyébként nem is hagyományőrzésnek nevezném azt, amit csinálunk, hanem sokkal inkább hagyományéltetésnek. Az a lényeg, hogy a múltból táplálkozva valami élő dolgot hozzunk létre, hogy szívvel-lélekkel töltsük meg a produkciókat.