2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kifelé nyíló ablakok, visszafogott színek

2019. szeptember 09. hétfő, 12:15
Szerző és fotó: Pánczél Petra
Már nemcsak elölről, hanem oldalról, sőt hátulról is érdemes megnézni a kvártélyház épületét, hiszen az elmúlt hónapokban megújult az 1765-ben – eredetileg katonák elszállásolására – készült épület.

Megújult a kvártélyház külső homlokzata

A külső homlokzati munkákkal szinte teljesen végeztek a szakemberek, az épület körüli állványzatot elbontották. A nyári színházi szezon lezárultával pedig megkezdődhetett a belső, udvari rész felújítása is.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Modern Városok Program keretében megvalósuló rekonstrukció érintette a kvártélyházhoz szervesen kapcsolódó levéltár épületét is. Az épületkomplexum két házszám alatt szerepel, két különböző időszakban is épült (a levéltár épülete 1891-ben épült fel, külön bejárattal), így a felújítás során eltérő, ám egymással harmonizáló színeket kaptak.

A felújítási munkák terveit László Ildikó építész készítette. Mint azt lapunk érdeklődésére elmondta: a kvártélyház épülete végül piszkosfehér-, a levéltár épülete pedig egy visszafogottabb, pasztell zöld színt kapott. A rekonstrukció során a nyílászárókat is korhű szerkezetűre cserélték. Az ablakkeretek hófehér színt kaptak. Az építész hozzátette: a barokkra jellemző volt, hogy az ablakok külső szárnya kifelé nyílt, a kvártélyház felújításánál is ezt a szempontot vették figyelembe. Kiemelte azt is, hogy az épületegyüttes lábazata szellőző anyagból, gazdagbányai mészkőből készült. (Ott jártunkkor még a hátsó rész lábazatán dolgoztak a kivitelezők.)

A rekonstrukcióval mind a kvártélyház, mind a levéltár épületén található homlokzati díszek is javításra, felújításra kerültek; köztük a levéltáron látható oroszlánfejek, és a bejárat felett lévő szoborcsoport is. Utóbbi plasztika két őrangyalt ábrázol, Zala vármegye címerével. A restaurálást egy fiatal szobrász, Tompa János Csaba végezte el. Lapunknak korábban úgy nyilatkozott: mivel az eredeti alkotás nagyon rossz állapotban volt, egyedi gipszminta alapján, szilikon öntőformában, szálerősítéses finom betonból, szinte újra kellett formáznia az egész művet. Reményei szerint időtálló megoldás született.

Mivel a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület ülésein többször is téma volt a kvártélyház felújítása, megkerestük Czeglédy András építészt, a civil szervezet elnökét, hogy mennyire elégedett az eredménnyel. Mint fogalmazott: jó benyomást kelt az épületegyüttes. Értékmegőrző megoldások születtek, és az anyaghasználaton is látszik, hogy minőségi munkát végeztek a szakemberek. A színválasztást illetően hozzátette: szép, kellemes mind a kvártélyház, mind a levéltár épületének színezése, bár a piszkosfehér homlokzati színt túlságosan visszafogottnak érzi. Szerinte ennyire nem volt azért szerény a barokk stílus! Úgy véli, hogy talán a településképi rendeletbe foglalt színhasználati szabályok miatt választanak visszafogottabb árnyalatokat a tervezők.

A városvédők elnöke összességében azonban elégedett. Mint mondta: örvendetes, hogy megtörtént a kvártélyház és a levéltár homlokzatának rekonstrukciója. Annál is inkább, mert a korábbi Széchenyi- és Kazinczy téri felújításokkal (például plébániahivatal, Arany Bárány) egy rendezett, harmonikus képet kezd mutatni a belváros, és annak régi épületei.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK