2024.10.08., kedd - KoppányZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A népmese napján Mesehét kezdődött a Deák-iskolában

2024. szeptember 30. hétfő, 17:32
Szerző: -pet; Fotó: pP
Mesehét kezdődött szeptember 30-án a Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikumban. Hétfő reggel a város óvodásainak meghirdetett rajzpályázat alkotásaiból nyílt kiállítással és a díjak átadásával indult a programsorozat.

 Nemcsak az iskola diákjainak, hanem óvodásoknak és időseknek is szerveznek programot

Az iskola igazgatója, Bubits Róbertné érdeklődésünkre elmondta: Benedek Elek születésnapja 2005 óta a magyar népmese napja is, amit országszerte sok helyen megünnepelnek. A Deák-iskola is kapcsolódik ehhez a kezdeményezéshez, és egy héten át különféle meséhez kapcsolódó programokat szerveznek több korosztálynak.

- A mese mindenkié, a mese összeköti a generációkat, így nyitányként a város óvodásainak hirdettünk rajzpályázatot, de a hét folyamán tanulóink a Gondviselés Házába is ellátogatnak, ahol az idősek számára tartank mesés foglalkozást, felolvasást – tájékoztatott az igazgató. Hozzátette: Az iskola szociális- és pedagógiai ágazata is bekapcsolódik a rendezvényekbe. Azt pedig öröm látni, hogy a rajzpályázat díjátadójára sok olyan óvónő érkezett a gyerekekkel, akik korábban a Deákban tanultak.

A rajzpályázatot szeptember elején hirdették meg a zalaegerszegi óvodások körében, akiknek Benedek Elek meséit kellett illusztrálniuk. Közel 80 pályamű érkezett; az óvodások bronz-, ezüst- és arany kategóriában kaptak díjakat.

A díjátadó után bábelőadás várta az óvodásokat és a szakiskola tanulóit a tornateremben. A hét folyamán pedig meseterápiás foglalkozásra, mesejógára is sor kerül az iskolában. De a Mesék az Élethez országos programhoz is kapcsolódnak, melyet a pécsi Gombolyító Meseterápiás Műhely szervezett a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület támogatásával. Az egyesületnek többek között tagja Kissné Gaál Zsuzsanna meseterapeuta, az iskola oktatója is.

Bubits Róbertné arról is tájékoztatott, hogy idén indult az okleveles óvodai nevelő képzésük a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karral együttműködve. Ha a tanulók a zalaegerszegi képzés elvégzése után Sopronban folytatják tanulmányaikat, akkor az egyetem 60 kreditet számít be, mely lerövidíti a tanulmányi időt. A Deák-iskola az együttműködés révén alkalmassági vizsgákat is lebonyolíthat.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK