Vezető hírek
Advent fényei – művészeti találkozó a Pacsai Általános Iskolában
Az esemény az adventi készülődés szellemében négy művészeti kategóriában – versmondás, népdaléneklés, adventi kalendárium készítés, valamint rajzpályázat – adott lehetőséget a diákok számára, hogy megmutassák tehetségüket.
A találkozóra a vármegye 24 iskolájából összesen 230 tanuló jelentkezett, akik kreativitásukkal és lelkesedésükkel színesítették a rendezvényt. A versmondás kategóriában ünnepkörhöz kapcsolódó versek szólaltak meg, míg a népdaléneklés során adventi dallamok csendültek fel. A kézműves diákok újrahasznosított anyagokból készítettek különleges adventi kalendáriumokat. A rajzpályázatra az alsósok „Karácsony az otthonunkban” témában alkottak, míg a felsősök Ady Endre „Harang csendül” című verséhez kapcsolódó műveket készítettek, szabadon választott technikával.
Az esemény előkészítésében és lebonyolításában az iskola teljes dolgozói közössége részt vett, a hangulatot pedig az ünnepi díszítés tette teljessé – karácsonyi dekorációk díszítették az osztálytermeket és a folyosókat. A délután folyamán a résztvevők közösen élhették át az adventi fények varázsát, a dallamok, versek és kézműves alkotások örömét.
A rendezvényt a Zalaegerszegi Tankerületi Központ, Pacsa Város Önkormányzata, a Pacsáért Alapítvány, valamint az iskola Szülői Munkaközössége támogatta. A szervezők bíznak benne, hogy a résztvevők szép emlékekkel tértek haza, és jövőre is szeretettel várnak vissza mindenkit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás