Vezető hírek
Állatvédelmi tábor az Alsóerdőn
A felelős állattartásra nevelnek
Jánky Szilvia, az egyesület elnöke, egyébként pedig magántanár és környezetvédelmi agrármérnök végzettséggel is bír, ismertette a tábor programját.
- A pedagógiát ötvözzük az állatvédelemmel. A lényeg a korai nevelés, és ezzel a megelőzés. A felelős állattartásra nevelünk, vagyis megfelelő élettér, táplálék, víz, szeretet, orvosi ellátás. Mindennap meghívott vendégek érkeznek hozzánk, valamilyen állattal. Így afrikai csigák, aranysakálok, macska, terápiás kutyák és terápiás nyuszi, papagájok voltak a vendégek. Voltunk túrán az Aranyoslapi forrásnál, illetve az Azáleás völgyben. Az itt élő állatokat, növényeket határoztuk meg, illetve a védettekre hívtuk fel a figyelmet. Valamint, bár nem mi szórtuk el, szemetet is szedtünk.
E mellett mindennap játékos foglalkozások voltak, kézműveskedtek. Például újrahasznosított anyagokból baglyokat, színes lepkéket készítettek a gyerekek.
- Maga a környezet is ideális, a sok zölddel, madárcsicsergéssel. Egész nap kint vannak a gyerekek és spontán játszanak, nagyon jól feltalálják magukat, amit nagyon jó látni. Ahány gyerek, annyiféle játékot találnak ki. A két turnusban egészen mást játszottak a részt vevők. Mobil telefont nem hozhattak és nem is hiányolják. Az ebédhez elsétáltunk a közeli étterembe. Ehhez át kell kelni a forgalmas úttesten, ami nagyon jó alkalom, hogy az ezzel kapcsolatos dolgok is szóba kerüljenek. Vallom, hogy nemcsak az állatok védelme, a felelős állattartás a fontos, hanem az emberek közötti kulturált, agresszió mentes viselkedés, egymás elfogadása, ezt is tudatosítjuk – mondta Jánky Szilvia, aki a „kutyás oldalt” és a környezetvédelmet képviseli inkább a táborban, míg vezetőtársa, Ambrus Adrienn, a cicák világában van otthon. Munkájukat közösségi szolgálatos középiskolások is segítik, köztük van, aki visszatérően van itt. – A felkészülést sok munkával önkéntesen végeztük. A tábor nem ingyenes, de a bevételt, ahogy a pályázati támogatásokat is további programokra szeretnénk fordítani.
A tagságban több pedagógus is van. Szeptembertől látogatnák az iskolákat más szervezetekkel együttműködve. Céljuk a hátrányos helyzetű gyerekek elérése is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen