2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Boldogság, vagy amit akartok

2016. szeptember 25. vasárnap, 14:12
Szerző: Antal Lívia Fotó: AL
Máshol nincsenek ám ennyien, ilyen csak Zalaegerszegen van – fejezték ki tetszésüket a Senior Akadémia résztvevői. S valóban, hiszen eddig az Infocentrum adott helyet az előadásoknak, míg idén az egyetem nagyelőadója, ahol mintegy kétszázan gyűltek össze.

Lambertné Katona Mónika, a BGE Gazdálkodási Karának dékánja valamennyi munkatársa nevében örömét fejezte ki, hogy ekkorra érdeklődés övezi az egyetem és a város által megrendezett akadémiát. Mint mondta, reméli, hogy sikerül megmutatni a kis egyetemi kar tudományos munkásságát és azt a szervező készséget, mellyel tartalmas előadásokat igyekeztek összeállítani a helyi civil szervezetekkel és szereplőkkel összefogva. A 2016/17-es tanév őszi félévében hat előadási nappal készültek, figyelembe véve azokat a témaköröket, melyeket senior hallgatók kértek. Az első előadási napon a boldogság témakörét vizsgálják, a továbbiakban a reklám és fogyasztóvédelem, gyászfeldolgozás, önkéntesség és közösségépítés, időskori egészségmegőrzés, majd a helyi értékek, a szülőföldhöz való kötődés kerül terítékre.

Megkezdődött a Senior Akadémia őszi féléve a BGE zalaegerszegi karán

Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere az élethosszig tartó tanulás fontosságát emelte ki. Ezt szem előtt tartva a város önkormányzata évek óta fáradozik azon, hogy a nyugdíjba vonuló, de a tanulás élményét újra átélni kívánó polgárainak minél több lehetőséget kínáljon ismeretei bővítésére. Ezt szolgálja a Senior Akadémia is.

A köszöntőket követően felhangzott a Ki nyer ma? – a 2007-ben megszűnt rádiós komolyzenei vetélkedő ismerős szignálja. A felcsendülő zenei részletekről ezúttal dr. Takács Dávid tanszéki osztályvezető, egyetemi docens kérdezte a hallgatóságot. A Boldogság, vagy amit akartok című előadásában többek között a boldogság okait vizsgáló kutatási eredményeket ismertetett, boncolgatva olyan kérdéseket, mint például – Mi tesz bennünk boldoggá, Hogyan mérhető a boldogság, Mennyire érezzük magunkat elégedettnek?

Az egyetemi docens egyik kutatási témája éppen a boldogság, a boldogság és az alternatív közgazdaságtan összefüggéseinek vizsgálata. Így mondandójában kitért például arra, hogy akinek jó munkája, hivatása van, annak általában jó az élete, a boldogabb emberek többet dolgoznak, vagy gyorsabban gyógyulnak.

S mit gondolnak minderről a boldog sportolók? – a folytatásban dr. Takács Dávid Alasztics Gyulával (nyugdíjas rendszergazda, amatőr futóbajnok és faszobrász), Korpics Attilával (közgazdász, maratonfutó), Mányoki Attilával (hosszútávúszó, világ rekorder), valamint Tátrai Miklóssal (olimpiai sportlövő) beszélgetett.

A rendezvényen egy kis ajándékkal – egy BGE feliratú táskával és egy notesszel – is meglepték a szépkorú hallgatókat.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)